Forma-1
Jenson Button Honda (jenson button, )

Patinás csapat térhet vissza a Forma-1-be

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2012. 10. 10. 15:23

A japán Honda gyár nem tartja kizártnak, hogy a jövőben újra benevez a száguldó cirkusz küzdelmeibe.

A Honda 1964-től kezdve egészen 2008-ig szerepelt a sorozatban, 88 versenyen indultak a gyár autói, és ugyan világbajnokságot sosem sikerült nyerni a japánoknak, három futamgyőzelem (Richie Ginter 1965-ben, John Surtees 1967-ben, Jenson Button pedig 2006-ban) mellett kilenc dobogós helyezés, két rajtelsőség és két leggyorsabb kör az istálló mérlege. Na és persze fejlesztések terén sokszor az élen járt a Honda.

A 2008-as Brazil Nagydíj után aztán a Honda kiszállt a sorozatból, a következő év márciusában pedig a csapatot eladták Ross Brawnnak. Így alapult meg a Brawn GP, amely most már Mercedes GP néven fut a világbajnokságon.

A Honda egyik vezető beosztású alkalmazottja, Yosiharu Yamamoto az Autosportnak elmondta, ugyan már évek óta nincsenek ott a Forma-1-ben, azért természetesen követik az eseményeket, sőt, a cég arra is nyitott lenne, hogy visszatérjen a sorozatba. De biztosan nem a közeljövőben.

„Ez a topsorozat az autóversenyzésben, így nagy költségráfordítást és elhivatottságot igényel. Ugyanakkor minek tagadjuk, nézzük a versenyeket, és abban bízunk, hogy egy napon mi is újra a részesei lehetünk” – így Yamamoto, aki azért hozzátette, ehhez az is kell, hogy a szabályok változzanak. Erről azonban bővebben nem beszélt.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Vadnai Szabolcs/24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.