Forma-1

Räikkönen csak tévén látta a dél-koreai pályát

Kimi Räikkönen, a Lotus pilótája még sohasem látta a hétvégi Forma-1-es Dél-Koreai Nagydíjnak otthont adó jeongami pályát, de azt mondta, nagyon gyorsan "megtanulja".

“Csak a tévén keresztül figyeltem a futamokat, most először fogom közelebbről is megismerni a pályát” – olvasható a finn autóversenyző nyilatkozata az As című spanyol sportnapilapban.

“Gyermekkorom óta gyorsan tanulok, sohasem volt ezzel gondom. Sőt, kifejezetten vonzó számomra, ha egy ismeretlen pályát kell felfedeznem. Úgy vélem, a pénteki első szabadedzésen már sikerül megbarátkoznunk egymással.”

Öt futammal a zárás előtt  a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) vezet 194 ponttal, a címvédő német Sebastian Vettel (Red Bull, 190) a második és Kimi Räikkönen a harmadik (157). A finn pilóta, aki 2007-ben lett világbajnok a Ferrarival, 2010-ben és 2011-ben ralizott, majd idén visszatért az F1-be, és a Lotus versenyzője lett.

A jeongami pálya tavalyelőtt mutatkozott be az autósport elitkategóriájában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik