Forma-1

Vettel megtarthatja pontjait, Webber nem

A versenybíróság nem találta szabálytalannak Sebastian Vettel manőverét a biztonsági autó mögött.

Vasárnap a Szingapúri Nagydíjon Sebastian Vettel haladt át elsőként a célvonalon, így a kétórás futamot követően 25 ponttal gazdagodott. Igen ám, csak hogy az első biztonsági autós időszakban a safety car mögött egy ízben nagyon lelassított, az erre nem számító Jenson Button pedig majdnem belehajtott.

A brit kérte is a McLaren vezetőjét, Charlie Whitingot, hogy jelezze ezt a versenybírák felé, akik a futamot követően mind a két pilótát meghallgatták. Végül az a döntés született, hogy Vettel nem követett el szabálytalanságot, így megtarthatja első helyét.

Mark Webber, a Red Bull másik pilótája már nem volt ilyen szerencsés. Az ausztrál nagy csatában ért oda a tízedik helyre, ami egy pontot ér. A versenybírák azonban 20 másodperces büntetéssel sújtották, mivel elhagyta a pályát, miközben megelőzte Kamui Kobajasit. Ezzel egy helyet visszább csúszott, amiért már csak maximum vállveregetés jár. Sergio Perez örülhet, hivatalosan ő lett a tízedik.

Korábban Michael Schumachert is megbüntették, a Mercedes balesetet okozó veteránja tíz rajthelyes büntetéssel vág majd neki a Japán Nagydíjnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik