Forma-1

A Sauber beelőzné a Mercedest

sauber (sauber)
sauber (sauber)

Monisha Kaltenborn, a Forma-1-es Sauber csapat ügyvezető igazgatója elmondta, céljuk, hogy megelőzzék összetettben a Mercedest.

A svájci istálló legfőbb riválisa a német Mercedes lett az idény során, és a Sauber most mindent megtenne azért, hogy megelőzzék a konstruktőrök versenyében Schumacheréket.

Nem is állnak rosszul, hiszen idén már háromszor is felállhattak a pódiumra Sergio Perez jóvoltából, aki Malajziában és Olaszországban második, Kanadában pedig harmadik lett.

A Sauber jelenleg 100 pontot gyűjtött, többnyire mexikói pilótája révén, Kamui Kobajasi eddigi legjobb eredménye ugyanis egy negyedik hely.

A látótávolságban lévő Mercedes 126 egységnél jár: a csapat egyetlen győzelmét Nico Rosberg szállította, míg Michael Schumacher a 3. helynél előrébb nem végzett.

“A mérnökeink remek autót építették erre az idényre. A tavalyi hibákat szinte teljesen kijavítottuk, miközben a stabil szereplés jellemez minket” – mondta Kaltenborn.

“A szezon előtt szerettünk volna jelentősen javítani tavalyi eredményünkön, akkor ugyanis hetedikként zártunk a csapatok között. Most viszont jó lenne, ha a Red Bull, a McLaren-Mercedes, a Ferrari és a Lotus-Renault mögött ötödikek lennénk.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik