Forma-1

Grosjean a bokszutca falán tanult vezetni

A Lotus-Renault eltiltott pilótája a boxutca falán ücsörögve és a garázsban vett Forma-1-es leckéket Monzában.

Bár az Olasz Nagydíj, a monzai pálya nem igazán fekszik a Lotusnak, azért történt egy s más. Kimi Räikkönen például behúzott egy 5. helyet és a vele járó pontokat, ezért a 2012-es szezon meglepetéscsapatának számító enstone-i gárda továbbra is jól áll mindkét bajnokságban.

A csapat második számú pilótája, Romain Grosjean, eltiltását töltve (hatalmas balesetet okozott Belgiumban), jobb híján a bokszutca faláról és a garázsból szemlélődött, vett vezetői leckéket. Őt Jerome D’Ambrosio helyettesítette.

Sokat tanul ebből, hiszen, ha csak az autóba ül, akkor a rádió az egyetlen segítsége. Most a garázsban ült , és ott van mindkét autó, akkor sokkal többet tanulhat az ember. Kétségkívül megtanulta a leckét, és tudom, hogy alig várja már, hogy Szingapúrban visszaüljön az autóba” – mondta a versenyt követően Eric Boullier csapatfőnök.

A finn pilóta 38 pont lemaradással a harmadik jelenleg egyéniben, míg a konstruktőri küzdelemben, nem sokkal lemaradva, 217 ponttal negyedik a Lotus (Red Bull – 272 pont, McLaren –243 pont, Ferrari – 226 pont), így még bármi lehet a végeredmény.

„Tudtuk, hogy Monzában egy kicsit küszködni fogunk, és pontosan így is történt. De a bajnokság természetesen továbbra is elérhető, főleg, hogy a most következő versenyek sokkal jobban fekszenek majd nekünk! Bár nagyon nehéz lesz, de Kimi még bajnok lehet” – mondta optimistán a csapatfőnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik