Forma-1

McLaren első sor Monzában, Hamilton az élen

Lewis-Hamilton(210x140)(1).jpg (lewis hamilton, )
Lewis-Hamilton(210x140)(1).jpg (lewis hamilton, )

Az Olasz Nagydíj időmérőjén a két McLaren szerezte meg az első két helyet: Lewis Hamilton indul majd az élről vasárnap.

A szabadedzések változatos eredményeket hoztak, hiszen míg az első gyakorlást Michael Schumacher nyerte, addig a másodikat és a harmadikat Lewis Hamilton. A Ferrrari legjobb eredménye a második hely volt, azt is Alonso szállította.

A Q1-ben Nico Rosberg állt az élen ötperc elteltével (1:25.209), őt Schumacher követte. de Fernando Alonso nagyon könnyedén bement 1:25 alá, sőt közelített a 23-as időhőz. Féltávnál a harmadik helyre megérkezett Hamilton, közéjük pedig Nico Rosberg ékelődött be.

Az első szakasz végéhez közeledve Alonso, Hamilton, Button, Rosberg, di Resta, Massa volt a sorrend, ami a leintéskor nem is változott. A kiesők között komolyabb meglepetés nincs: Kovalainen, Petrov, Glock, Pic, Karthikeyan, De la Rosa és Hülkenberg nem folytathatta.

A második szakaszban ugyanúgy a spanyol pilóta volt az első 1:24.242-vel, ám mögötte sokat nem változott az állás, csak nehány helycsere történt. A két Red Bull nem brillírozott, 4 perccel a Q2 vége előtt Vettel a 9., Webber a 13. volt. Az idő leteltével annyi változott, hogy Webber előrébb lépett a 11. helyre, de így is kiesett, csakúgy mint Maldonado, Pérez, Senna, Ricciardo, D’Ambrosio és Vergne.

A legjobb tíz csatájában az volt a kérdés, hogy Hamilton, vagy Alonso szerzi meg a pole-t, azonban a brit hamar lezárta az ügyet. Máér a Q3 elején iszonyatosan erős kört ment, míg Alosno csak szenvedett, végül amikor javíthatott volna, elrontotta a mért kört, így csak a tizedik pozíciót szerezte meg. Csapattársa, Felipe Massa nagyon megverte őt, ugyanis odaért a harmadik helyre, míg az első sorból a két McLaren-Mercedes rajtolhat majd vasárnap: Hamilton az első, Button a második kockából.

Az időmérő végeredménye
1. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 1:24.010
2. Jenson Button (brit, McLaren) 1:24.133 
3. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 1:24.247
4. Michael Schumacher (német, Mercedes) 1:24.304
5. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 1:24.540
6. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:24.802
7. Kimi Räikkönen (finn, Lotus) 1:24.833
8. Kobajasi Kamui (japán, Sauber) 1:24.855
9. Paul Di Resta (brit, Force India) 1:25.109
10. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 1:25.678
11. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 1:24.809
12. Sergio Perez (mexikói, Sauber) 1:24.820
13. Bruno Senna (brazil, Williams) 1:24.901
14. Daniel Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso) 1:25.042
15. Jerome d’Ambrosio (belga, Lotus) 1:25.312
16. Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso) 1:25.408
17. Heikki Kovalainen (finn, Caterham) 1:25.441
18. Vitalij Petrov (orosz, Caterham) 1:26.382
19. Timo Glock (német, Marussia) 1:26.887
20. Charles Pic (francia, Marussia) 1:27.039
21. Narain Karthikeyan (indiai, HRT) 1:27.073
22. Pastor Maldonado (venezuelai, Williams) 1:27.441
23. Pedro de la Rosa (spanyol, HRT) 1:27.629
24. Nico Hülkenberg (német, Force India) idő nélkül

Ajánlott videó

Olvasói sztorik