Forma-1

Schumié az első szabadedzés, kínai pilóta a pályán

michael schumacher (michael schumacher)
michael schumacher (michael schumacher)

Egyelőre a Mercedesek dominálnak a Forma-1-es Olasz Nagydíjon, az első gyakorláson mindkét kocsi a dobogóra állhatott.

Egy héttel a Belga Nagydíj után már Monzában gyakorolnak a pilóták a Forma-1-ben. Pénteken két szabadedzést tartanak, ahogyan az lenni szokott.

Az elsőn az a német Michael Schumacher volt a leggyorsabb, akinek egyik kedvenc pályája a Ferrari egyik otthonaként aposztrofált monzai. Nem lehet tehát véletlen, hogy a 301. futamára készülő hétszeres világbajnok jól ment az első tréningen, történetesen a leggyorsabb volt.

A másik Merci, Rosberggel a volánnál a harmadik helyre fért be, közéjük a belga győztes Button férkőzött be. A két Ferrari közvetlen mögöttük végzett, míg a világbajnok Vettel csak a 11. lett.

Érdekesség, hogy a HRT Cosworth színeiben kínai pilóta ült a volánnál, ő a 24., utolsó helyet érte el. Ma Csing-hua 24 éves, Sanghajból származik, ideje 5,817- másodperccel volt rosszabb Schumiénél.

Az eltiltott Grosjeant D’Ambrosio helyettesítette a Lotus Renault-nál, ő a 15. lett.

Az első szabadedzés végeredménye, élcsoport
1. Michael Schumacher (Mercedes) 1:25.422
2. Jenson Button (McLaren) 1:25.723
3. Nico Rosberg (Mercedes) 1:25.762
4. Fernando Alonso (Ferrari) 1:25.800
5. Felipe Massa (Ferrari) 1:25.861
6. Lewis Hamilton (McLaren) 1:25.944
7. Kimi Raikkönen (Lotus Renault) 1:26.046
8. Sergio Perez (Sauber) 1:26.323
9. Mark Webber (Red Bull) 1:26.390
10. Pastor Maldonado (Williams) 1:26.540

Ajánlott videó

Olvasói sztorik