Forma-1

Van, amiben a Ferrari a legjobb

Ferrari (ferrari, )
Ferrari (ferrari, )

A szezon első fele után kiderült, hogy 2012-ben eddig a maranellóiak a leggyorsabbak, ha kerékcseréről van szó.

Érdekes statisztikára hívta fel a figyelmünket a német Auto, Motor und Sport. A lap ugyanis közzétette a Forma-1 2012-es mutatóját arra vonatkozóan, hogy az istállók szerelői milyen gyorsasággal cserélik le a versenyzők gumijait.

A Ferrari vezeti ezt a rangsort, közel két tizedmásodperccel megelőzve a tavalyi világbajnok Red Bull Racinget. Ez azért is nagy eredmény az olaszoktól, mivel tavaly a középmezőnyben tanyázott a csapat. Ez is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a spanyol Fernando Alonso vezeti a pilóták rangsorát, igaz, a konstruktőrök között csak a negyedik a csapat, Felipe Massa gyengélkedésének köszönhetően.

A Mercedes mindeközben jelentősen visszaesett, a bokszutca 2011-es bajnoka most csak a negyedik, a már említett két istállón kívül a Force India is beelőzte a brackley-i illetőségű együttest. A Toro Rosso az ötödik. A McLaren hiába tudhatja magáénak 2012 eddigi leggyorsabb kerékcseréjét, csak a hatodik a rangsorban.

Ami a kicsiket illeti, a Caterham 1,75, a Marussia 2,28, a HRT pedig 3,28 másodperccel van elmaradva a Red Bulltól egy kiállás alatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik