Forma-1
michael-schumacher (michael schumacher, )

Nevet vált a Mercedes-csapat

Ézsiás Gábor

2012. 08. 16. 14:30

A 2014-es szezontól már AMG F1 néven fut majd a Mercedes-csapat, a németek pedig csak motorokat fognak gyártani a jövőben.

Arról már írtunk, hogy a Mercedes kiszáll a Forma-1-ből – legalábbis csapatként már nem fog szerepelni. A Mercedes a négy nagy gyártó közül az a csapat, amelyik még nem írta alá a Concorde Egyezményt, melyben a csapatok a működési elveket és a kereskedelmi viszonyokat elfogadják. A Red Bull, a McLaren és a Ferrari már megtette ezt. A Formula-1-ből való teljes visszavonulás azonban szinte kizárt, a német gyártó inkább háttérben maradna, a csapatot pedig a házon belül a sportrészleget irányító AMG-nek adná át, maga a Mercedes csak a motorok fejlesztésével foglalkozna.

A döntés elsődleges oka mindössze egy aláírás Bernie Ecclestone-tól, a Forma-1 teljhatalmú urától: a 2000-es év utáni bajnokcsapatok jelentős juttatásokban részesülnek majd, de a Mercedes 2009-es világbajnoki címe nem számít majd, mivel akkor Brawn GP-ként nyertek, a csapat teljesen csak 2010-ben került a németek tulajdonába.

A 2014-es szezon változtatásai miatt a Mercedes csak motorokat fog gyártani, mi több, azt is csak az AMG F1-nek, ami azt jelentené, hogy a McLarennek és a Force Indiának is új beszállító után kell néznie. Ilyen szempontból szóba jöhet a Renault, amely csapatként már szintén nem szerepel, hiába nyert Fernando Alonso két világbajnoki címet a franciáknak, 2011 óta már csak motorszállítóként tevékenykednek.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.