Forma-1

Németországban százados lesz Hamilton

lewis hamilton (Array)
lewis hamilton (Array)

A McLaren-Mercedes pilótája, Lewis Hamilton komoly mérföldkőhöz érkezik majd július 22-én, ugyanis a hockenheimi versenyen századszor áll majd rajthoz a 27 éves versenyző.

Hat évre volt szüksége ehhez Hamiltonnak, ugyanis a brit 2007-ben debütált a száguldó cirkuszban. Második évében pedig rögtön világbajnoki címig jutott: azon a legendás brazil szezonzárón, amikor mindenki Massát ünnepelte, miközben az utolsó kanyarban egy helyet javított posztján Hamilton, így végül az ő nyakába akasztották az aranyat.

Természetesen futamgyőzelemmel ünnepelne a pilóta Németországban, ami rá is férne, ugyanis a legutóbbi versenyhétvégén, a hazai silverstone-i futamon csak a nyolcadik helyet szerezte meg.

“Hamar túljutottam a Brit GP-n. Igaz, hogy csalódás volt számomra a nyolcadik pozíció, de most már a Német Nagydíjra készülök minden erőmmel. Hihetetlen, hogy egy hét múlva már száz verseny lesz mögöttem. Ráadásul az elsőre is úgy emlékszem, mintha csak tegnap lett volna” – nyilatkozta Hamilton. – “Nem is lehetne szebb helyszínt választani a századik futamnak. A Hockenheimring kultikus pálya; csodálatos az aszfaltcsíkot körülvevő erdő.”

Lewis Hamilton jelenleg negyedik helyen áll a pilóták pontversenyében, 92 ponttal. Az eddigi kilenc verseny alatt négyszer állhatott fel a dobogóra: háromszor lett harmadik, Kanadában pedig futamgyőzelmet ünnepelhetett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik