jenson button (jenson button, )
Forma-1

Button melegített a legjobban az időmérőre

A McLaren brit versenyzője, Jenson Button volt a leggyorsabb a Forma-1 Európa Nagydíjának harmadik szabadedzésén.

Többször is azt lehetett hallani ebben a szezonban, hogy Jenson Button és a wokingi csapat új autója közt még nincs meg kellő összhang, igaz a brit azért így is összehozott egy futamgyőzelmet még Ausztráliában. Azóta azonban csak szenved, hiába lett Kínában a második, egyedül egy kilencedik helyet tud még felmutatni, így csak a nyolcadik a vb-pontversenyben.

Most azonban jó előjelekkel várhatja az időmérőt és a futamot Valenciában, ugyanis a jelek szerint jók a beállítások a versenygépén. Már a pénteki szabadedzéseken sem ment rosszul, szombaton pedig a leggyorsabb volt a harmadik tréningen. Romain Grosjean lett a második, Kimi Raikkönen pedig a harmadik.

Fernando Alonso és Sebastian Vettel is kiszorult az első tízből, igaz a címvédő lágy keveréken két legjobb szektoridőt is futott, csak elrontotta az első kanyart.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.