Forma-1

A Ferrari főnöke már sejt valamit

Stefano-Domenicali(430x286)(1).jpg (Stefano Domenicali)
Stefano-Domenicali(430x286)(1).jpg (Stefano Domenicali)

Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke szerint a Hamilton, Alonso, Vettel trióból kerül majd ki a Forma-1 idei győztes.

A legutóbbi Kanadai Nagydíjat követően a Montrealban elsőként célbaérő Hamilton, majd Alonso, Vettel a sorrend. Az éllovas Hamilton és a dobogó alsó fokán elhelyezkedő Vettel közt mindössze három pont a különbség.

A 2012-es idény eddig a kiszámíthatatlanságról szól, hiszen az eddigi hét futamot hét különböző pilóta nyerte meg.

A Ferrari csapatfőnöke,Stefano Domenicali beismerte, hogy ő is tévedhet, de véleménye szerint a jelenlegi dobogósok küzdenek majd a világbajnoki címért.

„Ha megnézzük, hogy mi történt ez idáig ebben az évadban, akkor tisztán látható, hogy Hamilton, Alonso és Vettel a legesélyesebb a trófea elnyerésére – mondta Domenicali. – Ez az, amit ma érzek, de minden futam hordozhat magában változást. Lehet, hogy a közeledő valenciai futam után már más lesz a helyzet”.

Az olasz sportvezető szerint Vettel autója gyors, a német pilóta remekül fejlődik, és nagyon bátran versenyez. Most Hamilton vezet, de Alonsónak csak kétpontnyi lemaradása van, ami az autósportban szinte semmit nem számít.

“Úgy kell folytatnunk a munkát, mint eddig. Viszont amíg nem sikerül pole pozíciót szereznünk egy futamon sem, addig nem elégedhetünk meg azzal, amink van”.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik