Forma-1

Massát alighanem lecserélik

A Spanyol Nagydíjat követően újra felerősödtek a Felipe Massa kirúgásáról szóló találgatások, a brazil akár már Monaco után repülhet.

Bár Bahreinben végre sikerült a pontszerzés Felipe Massának, a brazil továbbra is siralmasan teljesít csapattársához, Fernando Alonsóhoz képest, hiszen míg a spanyol holtversenyben vezeti a pontversenyt, Massa 2 pontocskával csak a 17.

“Fernando az élen áll, ez minden csapattagunknak nagy lökést jelenthet. A peches hétvége után Felipétől is formajavulást várunk, már Monacótól. Tőle is pontok kellenek a konstruktőri küzdelemhez” – mondta a csapatfőnök, Stefano Domenicali Barcelonában.

“Autóversenyzőként mindig a csapattárs teljesítménye a legfőbb viszonyítási alap, azaz Fernando Alonsoé és Pastor Maldonadóé, a kép pedig igen sötét ebben az értelemben” – mondja az elismert brazil szakíró, Livio Oricchio honfitársaival, Massával és Bruno Sennával kapcsolatban.


“Innen már csoda kellene ahhoz, hogy Massa a Ferrarinál maradhasson. Azt kellene csinálnia, amire az elmúlt két szezonban nem volt képes, azaz Alonso közelébe kvalifikálni és rendszeresen pontokat szerezni. Még ez sem egészen felel meg egy Ferrari-pilóta mércéjének, de már ez is nagy kihívás Massa önbizalomhiányát és kiegyensúlyozatlan autóját tekintve”
– tette hozzá.

Massa elküldése az idény eleje óta téma, Barcelonában pedig újabb lendületet kapott, találgatások szerint Monaco akár az utolsó esélyt is jelentheti számára, ha ott is gyengén teljesít, már Kanadában más ülhet az autójába.

A pótlással kapcsolatban most három név van a pakliban, és szerepet kap az idén F1-es munka nélkül álló Adrian Sutil is. Az egyik elképzelés szerint Ferrari-kötődésű Sergio Perez léphetne Massa helyére, míg Sutil őt pótolná a Saubernél, de a Force Indiá-s Paul di Resta és csapattársa, Nico Hülkenberg is esélyes lehet a vörös autóra.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.