Forma-1

Többen sérültek meg a Williams-istálló tűzeseténél

A legfrissebb jelentések szerint összesen 31 sérültje van annak a tűzesetnek, amely a Forma-1-es Williams-istálló boxában történt a vasárnapi Spanyol Nagydíj után, melyet Pastor Maldonado, a csapat venezuelai pilótája nyert meg.

A katalán kormány megerősítette, hogy az egyetlen súlyos sérültet – akinek a teste harminc százalékban égett meg – mentőhelikopterrel vitték az egyik barcelonai kórházba.

A Nemzetközi Automobil Szövetség éjszaka kiadott tájékoztatása szerint a pálya egészségügyi személyzete 31 sérültet látott el, hét embert pedig további kezelések miatt kórházba kellett szállítani. Korábban arról számoltunk be, hogy 16 ember sérült meg a balesetben.

Pastor Maldonado győzelme után másfél órával mintegy kétszázan ünnepelték a pilótát és fotóztak, amikor a garázsban az egyik szerelő közelében egy üzemanyagtartály berobbant, ez a férfi szenvedte el a súlyos sérülést a kezein és a lábain. A venezuelai pilóta a szemtanúk beszámolója szerint személyesen is részt vett a mentésben: egyik rokonát, egy kisfiút a vállán vitt ki a boxból.

Egyes híradások szerint a verseny közben kiesett Bruno Sennának a boxban álló autójából kiszivattyúzott üzemanyag lobbant lángra, a KERS-rendszer akkumulátorából kipattant szikra következtében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik