Forma-1

Hamilton maradna a McLarennél

Lewis Hamilton újra arra utalt, hogy még hosszú ideig a McLarennél képzeli el az F1-es jövőjét. Úgy tűnik, hogy tavalyhoz képest sokkal jobban érzi magát a 2008-as bajnok.

A tavalyi esős-kelős szezon, és a csapattárs Jenson Button erős szereplése láthatóan megingatta Lewis Hamilton önmagába és a McLarenbe vetett hitét, és ha nem is túl kifejezetten, de érzékelhető volt valami feszültség a wokingi alakulat és a 2008-as bajnok között.

Míg Button tavaly 2015-ig szerződést hosszabbított a csapattal, Hamilton egyelőre csak az idei év végéig van lekötve, és hivatalosan még nem is tárgyalnak a folytatásról, ennek ellenére a pilóta úgy gondolja, még jó ideig marad. A kérdésre, hogy a főnök, Martin Whitmarsh próbálta-e már rábeszélni a hosszabbításra, így válaszolt még Sanghajban:
“Nem kell rábeszélni. A csapat fantasztikusan dolgozik, jobban nem is érezhetném magam itt!”


“Nem szeretnék távozni.
Idén minden jobb. Jobb a csapat, jobb az autó, én is sokkal jobb vagyok. Itt velem van apukám is, és nem csak a látszat kedvéért, tényleg igazán jó, erős mostanra a viszonyunk. Nagyszerűen állnak a dolgaim és ez megmutatkozik az eredményeimen is” – mondta Hamilton, aki két pole-t és megfontolt vezetéssel két harmadik helyet összeszedve vezeti a bajnokságot.

A kérdésre, hogy mikorra szeretné rendezni a szerződését, a mclarenes lazán válaszolt, szerinte ráér, “ha még valamikor a jövő év előtt” letudják a dolgot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik