Forma-1

Rosberg dominált, a Ferrari összeomlott

A nemzetközi sajtó Nico Rosberg győzelmét, valamint Sebastian Vettel, illetve a Ferrari gyengélkedését taglalta a Kínai Nagydíj másnapján.

Amint arról vasárnap írtunk, Nico Rosberg tökéletes hétvégét tudhat magáénak. A Mercedes német pilótája a pole-ból rajtolva nyerte meg a Kínai Nagydíjat, ezzel az újjáalakult Mercedes első dobogós helye mellett első győzelmét is megszerezte. Az istálló összességében 57 év után ünnepelhetett ismét a dobogó legtetején.

A nemzetközi média természetesen elsősroban ezzel foglalkozott a verseny másnapján (hétfőn), de szó esett Sebastian Vettel rossz taktikájáról is (a címvédő csak ötödik lett), valamint a Ferrari gyengélkedéséről is (Fernando Alonso a 9., Felipe Massa a 13. helyen zárt).

Sajtóvisszhang

Németország:

Bild: “Végre. Micsoda öröm! Micsoda ragyogás! Micsoda győzelem! A világbajnok krízise azonban folytatódik! Vettel még mindig nem szokott össze az idei autójával.”

Süddeutsche Zeitung: “A világbajnok csapata legyengült, Sebastian Vettel panaszkodik. A Mercedes önerőből elért sikere jól mutatja, milyen gyorsan és milyen nagy mértékben változtak az erőviszonyok. A címvédő Red Bull egyelőre minden versenyen csak a harmadik legerősebb autó.”

Hamburger Abendblatt: “Csillagok órája Sanghajban. A Mercedes visszatért a siker útjára. Erő és az előre betervezett kockázat – az eggyel kevesebb boxkiállásos taktika bizonyult helyesnek.”

Frankfurter Allgemeine Zeitung: “Végre a klubban. A Kínai Nagydíj meglepetése tulajdonképpen nem Nico Rosberg hosszú ideje várt győzelme volt, hanem az, ahogyan az eddig számos problémával küszködő hirtelen remek versenyautóvá vált.”

Olaszország:

La Gazzetta dello Sport: “Eljött az ideje, Rosberg győzött Kínában. A Mercedes 57 év után dominált egy teljes versenyhétvégén. A Ferrari darabokban. Vettel két boxkiállásos stratégiája nem bizonyult valami nagy ötletnek.”

Corriere dello Sport: “Kínában 57 év után megszületett a Mercedes első sikere. Rosberg dominált, a Ferrari összeomlott.”

Tuttosport: “Rosberg történelmi győzelmet aratott.”

Corriere della Sera: “Az Ezüstnyilak élnek.”

La Repubblica: “Rosberg és a Mercedes szerencsés, a Ferrarinak nincs oka a reménykedésre.”

Nagy-Britannia:

The Times: “Rosberg új fejezetet kezdett a családi fotóalbumban.”

The Daily Telegraph: “Az ember azt gondolhatná, hogy a Forma-1-nek elege van már a folyamatosan futamokat nyerő német pilótákból. Igen ám, de nem ebből a németből.”

The Independent: “Ez egy olyan verseny volt, ami csak a boxkiállásokról és a stratégiákról szólt, ennek megfelelően különösen ironikus, hogy egy Mercedes nyert a csapat idei kudarcai után.”

Franciaország:

L’Equipe: “A Mercedesnek megvan az új csillaga. A német istálló Nico Rosbergnek köszönhetően vasárnap a régi szép időket elevenítette fel. Legutóbbi sikere a Forma-1-ben 1955-ben volt.”

Svájc:

Blick: “Gumipóker – Kínában az abroncsokon múlt minden. A kétkiállásos stratégia csak a végül győztes Rosbergnek jött be.”

Tages-Anzeiger: “20671 nap. Ha úgy tetszik, közel 57 év. Ilyen sok idő telt el 1955 szeptember 11-e óta, amikor a Mercedes legutóbb versenyt tudott nyerni az autósport elitkategóriájában.”

Ausztria:

Kurier: “Ez a vasárnap nemcsak Rosberg, hanem a Mercedes számára is történelmi nap volt.”

Die Presse: “Az Ezüstnyilak ismét ragyognak – Nico Rosberg vasárnap több szempontból is történelmet írt az autósportban.”

Portugália:

Público: “Vasárnap, 57 évvel a legutóbbi futamgyőzelem után Nico Rosberg meggyőző teljesítménnyel nyitott újabb fejezetet a Mercedes sikereinek könyvében.”

Diario Económico: “Az apa, Keke Rosberg 1982-ben a Forma-1 első finn világbajnoka lett. A fiú, Nico, vasárnap Kínában az első német pilóta lett, aki egy Mercedesszel tudott Forma-1-es futamot nyerni.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik