Forma-1

Mercedes első sor Kínában

Nico Rosberg és - Hamilton büntetése miatt - Michael Schumacher rajtolhat az élről a Forma-1-es Kínai Nagydíjon.

Az időmérőn mindenki MercedesMcLaren párharcra számított a szabadezdések ereményei alapján, pontosabban egy SchumacherHamilton összecsapásra, ugyanis az első és a harmadik szabadedzést a brit versenyző nyerte, míg a másodikat a németek hétszeres világbajnoka. Tegyük hozzá, hogy a második edzésen Schumi mögött Hamilton autózta a második legjobb időt.

A szombati időmérő első szakaszában a minden pilóta közepesen kemény gumin kezdett, de idővel lágyra váltottak a gyenge köridők miatt. Legelőször Massának jött be a váltás, de miután mindenki feltette a gyorsabbnak tűnő keveréket csak kapkodtuk a fejünket: folyamatosan változott az élmezőny sorrendje. A leintés pillanatában a HRT-k, a Marussiák és a Caterhamek melett meglepetésre az előző futamon 8. helyen befutó Jean-Eric Vergne végzett a kiesők között, míg az első helyről Perez várta a folytatást.

A Q2-ben mindenki lágy keveréken kezdett, és ez kedvezett is a Mercedesnek: Rosberg nyitott az élen, mögötte Schumacher századokkal maradt csak le. Az utolsó percekben az élmezőnyben maradt a két Mercedes és Hamilton, de a legjobb időt Mark Webber teljesítette a Red Bullal. A két Suaber, Perez és Kobajasi a 4. és 5. időt futotta, Massa pedig folytatta az elmúlt hetek rossz sorozatát, ugyanis nem jutott be a legjobb tízbe, csakúgy mint a világbajnok Sebastian Vettel, aki csak a 11. helyről rajtol majd a futamon. Mellettük Maldonado, Senna, Di Resta, Hülkenberg és Ricciardo nem jutott be a Q1-be.

Az utolsó szakaszban Niko Rosberg magabiztosan szerezte meg élete első pole pozícióját, több mint öt tizeddel megelőzve Hamiltont, aki váltócsere miatt öt rajthelyes büntetéssel a hetedik helyről rajtol majd vasárnap. Így az időmérőn harmadik helyet szerzett Schumacher indulhat a második rajtkockából. Mögülük a Sauberes Kobajasi és a korábbi világbajnok Raikönnen vág neki a futamnak. Fernando Alonso csak a kilencedik legjobb időt autózta.

Nyilatkozatok az időmérő után
“Nagyszerű érzés, egyszerűen fantasztikus. Ez egy különleges pillanat az egész csapatnak”– nyilatkozta Rosberg, aki 111. nagydíján vesz részt, és eddig csak egyszer, 2010-ben Malajziában indulhatott az első sorból.

“Gratulálok Nicónak, fantasztikusan ment. Nagyon büszke vagyok rá, együtt nőttünk fel, együtt versenyeztünk és mindig arról álmodoztunk, hogy egyszer a Forma-1-ben leszünk majd” – mondta a 2008-as világbajnok Lewis Hamilton.

 

Eredmény – Forma-1, Kínai Nagydíj, időmérő
1. Niko Rosberg (Mercedes) 1:35.121 
2. Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) 1:35.626 
3. Michael Schumacher (Mercedes) 1:35.691
4. Kobajasi Kamui (Sauber-Ferrari) 1:35.784
5. Kimi Raikönnen (Lotus-Renault) 1:35.898
6. Jenson Button (McLaren-Mercedes) 1:36.191
7. Mark Webber (Red Bull-Renault) 1:36.290
8. Segio Perez (Sauber-Ferrari) 1:36.524
9. Fernando Alonso (Ferrari) 1:36.622
10. Romain Grosjean (Lotus-Renault) idő nélkül
11. Sebastian Vettel (McLaren-Mercedes) 1:36.031
12. Felipe Massa (Ferrari) 1:36.255
13. Pastor Maldonado (Williams-Renault) 1:36.283
14. Bruno Senna (Williams-Renault) 1:36.289
15. Paul dI Resta (Force India-Mercedes) 1:36.317
16. Nico Hülkenberg (Force India-Mercedes) 1:36.745
17. Daniel Ricciardo (Toro Rosso-Ferrari) 1:36.956

18. Jean-Eric Vergne (Toro Rosso-Ferrari) 1:37.714
19. Heikki Kovalainen (Caterham-Renault) 1:38.463
20. Vitalij Petrov (Caterham-Renault) 1:38.677
21. Timo Glock (Marussia-Cosworth) 1:39.282
22. Charles Pic (Marussia-Cosworth) 1:39.717
23. Pedro de la Rosa (HRT-Cosworth) 1:40.411
24.  Narain Karthikeyan (HRT-Cosworth) 1:41.000

Ajánlott videó

Olvasói sztorik