Forma-1

Massának fejben kell erősödnie

Honfitársa és barátja, Rubens Barrichello szerint a küszködő Felipe Massának rendeznie kellene a gondolatait, meg kellene nyugodnia, hogy jobban teljesíthessen.

Felipe Massa a gyenge 2011-es idény után 2012-t is pocsékul kezdte, a pilóta még pontot sem szerzett, míg csapattársa, Fernando Alonso ugyanazzal az autóval begyűjtött egy 5. helyet és egy csodaszámba menő győzelmet. Massa ferraris szerződése az év végén lejár, a spekulációk pedig már a jóval korábbi menesztését pedzegetik, a brazil egyértelműen hatalmas nyomás alatt van.

Sokakhoz hasonlóan Massa honfitársa, barátja és ferraris elődje, az idén az IndyCarba igazolt Rubens Barrichello is úgy látja, hogy a versenyzőnek fejben kellene minél sürgősebben összeszednie magát.


“Nem a tempó a gond, itt valami olyan van, amit csak ő maga oldhat meg. Be kell hunynia a szemét, csak jól kell éreznie magát, fel kell idéznie, hogy azért versenyez, mert szereti ezt csinálni. Bármikor, amikor én megzavarodtam, én is megfeledkeztem erről, de aztán emlékeztettem magamat, hogy mennyire szeretem ezt csinálni. Lazítani kell és utána lehet javulni. Ez csak egy pillanatnyi állapot, az F1-ben minden pillanat csak egy ciklus része”
– magyarázta a Globo Esportének adott interjújában minden idők legtapasztaltabb Forma-1-ese.

Barrichello persze elismeri, hogy a lazítást nem könnyíti meg, hogy ahogy ő maga egykor Michael Schumacher árnyékában dolgozott a Ferrarinál, Maranellóban most Alonso az ász.

“Hát igen, a Ferrarinál imádják Alonsót, ugyanis ő az egyik legjobb, ha nem egyenesen a legjobb versenyző. Szóval Felipének cseppet sincs könnyű dolga.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik