Forma-1

Button szívesen lenne Alonso csapattársa

A McLaren brit pilótája elmondta, ha nem Lewis Hamiltonnal dolgozna együtt, akkor szívesen lenne Fernando Alonso csapattársa.

Jenson Button a Press Associationnek adott interjút a minap, ahol azt fejtegette, nagy örömmel tölti el, hogy újra világbajnoki címért esélyes autója van és élvezi a csatározásokat Lewis Hamiltonnal, a csapattárssal.

„Lewis elképesztően gyors, ezt mindig elkönyvelhetjük, örülök, hogy egy istállónál vagyunk. Ez egyes napokon nagyon nehéz, máskor nagyszerű. Igazi kihívás, ezt pedig szeretem” – mondta Button a PA-nak.

A brit azzal a gondolattal is eljátszott, mi lenne, ha Hamilton már nem akarna többé a Forma-1-ben versenyezni.

„Akkor Fernando Alonso csapattársa lennék. Fernando nagyon tehetséges, kétszeres világbajnok és gyors. Nem a leggyorsabb, szerintem ezt ő is elismerné, ellenben rendkívül intelligens. Bizonyos dolgokban hasonlítunk, másokban különbözünk, ugyanakkor a közös munka szerintem menne, még akkor is, ha megmaradnánk riválisoknak.”

Ebben a szezonban eddig ez a két pilóta tudott futamot nyerni, az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon Buttont intette le elsőként a kockás zászló, míg legutóbb Malajziában Alonso pezsgőzhetett a dobogó tetején.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik