Forma-1

Vettel túllőtt a célon?

Sokan úgy vélik, hogy a kétszeres bajnok elvetette a sulykot, amikor leidiótázta a HRT-s Narain Karthikeyant.

Sebastian Vettel pont nélkül fejezte be a Maláj Nagydíjat, ugyanis a 48. körben a HRT-s Narain Karthikeyan lekörözése közben a két autó összeért, a címvédő bal hátsó defektet kapott, visszaesett, csak a 11. helyen ért be.

Vettelt alaposan feldühítette az eset, már a pályán mutogatott Karthikeyannak, később pedig leidiótázta az indiait és azt mondta, egyeseknek nem az F1-ben kellene tanulgatni a vezetést. A versenybírók Vettel “pártját fogták”, Karthikeyan utólag időbüntetést kapott, de sokan nem értenek egyet a Red Bull-pilótával és a stewardokkal.

Vettel már verseny közben mutogatott:

“Szerintem Vettel frusztrált, amiért ilyen nehezen indul a szezonja. Igazán profihoz méltatlan, hogy engem okol az eset miatt. A fitymáló megjegyzése csak őt magát tünteti fel rossz fényben. Attól, hogy neki jó autója van, még nem idiótázhat le másokat. Minden korábbi formaautós szériámban nyertem futamokat, nincs szükségem Vettel versenyengedélyére” – mondta Karthikeyan kedden. A kérdésben a német sajtó sem áll Vettel mellett, a kölni Express, a Bild és a Die Welt is felveti, hogy a Red Bull-pilóta a méltatlan viselkedésével akár az Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) versenyzők magatartására vonatkozó előírásait is megszeghette.

“Megszegte a szabályzatot” – mondta a volt F1-pilóta, szakértő Marc Surer a német Skynak. “A szuperlicensz kiadásakor azt is alá kell írni és annak megfelelően kell viselkedni. A másokat vagy a sport egészét sértő viselkedés vétségnek minősül. A büntetés a megrovástól a versenyengedély visszavonásáig terjedhet, de ebben az esetben értelemszerűen valami nagyon enyhe lehet, ha lesz egyáltalán.”

Vettelt még a Red Bull tanácsadójaként is dolgozó David Coulthard sem védte meg. Az eset elemzésénél azt mondta, hogy versenybalesetről van szó, Karthikeyan sem tűnhetett el az útból, a mutogatás kapcsán pedig megjegyezte, hogy nem tudta, hogy Vettel a jelbeszéd rajongója.

A Force India két pilótája is megszólalt, ők sem értik, Vettel miért ragadtatta el magát ennyire.

“Hallottam az esetről és a tévében is láttam. Az alapján szerintem nem Narain volt a hibás, szóval nem értem, (Vettel) miért mondott ilyeneket. Úgy gondolom, elég indulatos lehetett akkor, elúsztak a pontjai. De hát ő is csak ember, néha felhúzza magát” – mondta a honfitárs, Nico Hülkenberg.

“Narainnak is ugyanúgy joga van a pályán lenni, mint Vettelnek. Mindketten Forma-1-es versenyzők” – tette hozzá Vettel egykori Forma-3-as csapattársa, Paul di Resta.

Vettelnek egyébként nem csak a fentiek miatt fájhat a feje, állítólag a csapatnál is elbeszélgetnek vele a héten, amiért a határozott utasítások ellenére nem állt ki a futamból a legvégén. Miután a pontszerzés elúszott, a Red Bullnál úgy gondolták, taktikailag sokkal okosabb lenne a kiesés, ugyanis így például büntetés nélkül cserélhettek volna sebességváltót a Kínai Nagydíjra, de a címvédő bevitte az autót.

A csapatnál eleinte azzal magyarázták az engedetlenséget, hogy Vettel rádiója nem működött, de az igazság nyilvánvaló, hiszen a németnek táblán is jelezték, mit várnak tőle, és a futam utáni nyilatkozatában maga is elmondta, hogy nem akart engedelmeskedni, mert versenyzőként úgy érezte, hogy a futamot a kockás zászlóval kell befejeznie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik