Forma-1

Bahreini Nagydíj a békéért

A bahreini motorsport szövetség elnöke szerint nem teljesen biztonságos az ország, éppen a Forma-1-es futam kovácsolhat egységet a nemzetben.

 

Abdullah bin Isa Al Khalifa sejk úgy érzi, hogy a Bahreini Nagydíj után az ország egy erősebb nációt alkothat.

A tavalyi futamot törölték, mert néhány héttel előtte többen meghaltak a kormányellenes tüntetők és a rendőrök összecsapásaiban. Az emberek ellenállása a mai napig fennáll az ázsiai országban.

A február 14-i fiatalok koalíciója a legaktívabb tiltakozó csoportok közül. A 15 és 28 év közötti fiatalok rendszeresen indítanak utcai támadásokat benzines bombákkal, amire a rendőrség általában füstbombákkal, hanggránátokkal, vízágyúval és gumilövedékekkel válaszol.

Az április 16-i Kínai nagydíj másnapján indulnak a versenyzők Bahreinbe, ahol április 22-én rendezik a futamot.

„Vannak lázadók, akiket fiatalságukra tekintettel a lehető leghelyesebben kell kezelnünk – nyilatkozott Al Khalifa. – Sajnálatos, hogy az ország lakosainak egy része így próbálja demonstrálni elégedetlenségét. Igen, a tavaly február 14-i harcok kérdéseket merítettek fel mindenkiben, de a Forma 1-et a múlt évi precedenst leszámítva minden évben sikeresen megrendezzük 2004 óta.

Sokan folyamatosan kérdezősködnek Bahrein helyzetéről, de ha idejönnek, akkor megbizonyosodhatnak róla, hogy mennyi minden változott egy év alatt. Nagyon várom már a futamot, amivel ezt a lázadó közösséget ráébreszthetjük, hogy mi is történik itt valójában. Rajtunk a világ szeme, és tudom, hogy minden rendben zajlik majd. Az én üzenetem a Formula 1 világának: ’vegyél részt az országom egyesítésében’.”

“Bernie-nek igaza van”

Bernie Ecclestone nemrég azt javasolta, hogyha a nép tüntetni szeretne, akkor tegyék azt utakon. A vérengzés helyett egy a versenypályához vezető utat zárhatnának le, amivel késleltethetnék a futam kezdetét a drukkerek tömeges késése miatt. Ezzel is felkelthetik magukra a figyelmet.

Al-Khalifa szeretné, ha a tüntetések erőszak nélkül zajlanának le.

„Bernie-nek igaza van, a lázadóknak csak annyi a dolguk, hogy bejelentsék, mit, mikor és hol szeretnének csinálni. Rendszeresen rendeznek rally-versenyeket az országban, ahol nem tilos plakátokkal kiállni az út szélére. Nincs gond azzal, hogy tiltakoznak, de ez csak akkor elfogadható, ha az rendezett és nyugodt körülmények között zajlik minden.
Nem szeretnénk, ha ez újabb emberáldozatokat követelne. Csak egy bomba kell hozzá, hogy egy Forma 1-es illetékes megsérüljön, amivel mind az ország sportját, mind az országot leírnák. Minden haláleset sajnálatos és szomorú, de ilyen most semmiképpen nem történhet meg. Persze, erre nincs garancia Bahreinben vagy éppen Silverstoneban, sem sehol máshol a világon. Annyit viszont ígérek, hogy a nagydíjakhoz méltó biztonsági rendszer várja majd a szurkolókat és a résztvevőket is.”

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik