Forma-1

Máris váltana a Ferrari?

Felipe Massa olyan siralmasan szerepelt a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon, hogy máris megindultak a lecseréléséről szóló találgatások.

Felipe Massa 2010, 2011 és az idei év előtt is fogadkozott, hogy most már a régi formájában versenyez majd, de a brazil az idei szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon csak vergődött, teljesen elveszett volt a pályán. “Alonsóhoz képest nagyon-nagyon gyengén szerepelt” – fogalmazta meg tömören az egykori Ferrari-pilóta Mika Salo Melbourne tanulságát.

A pilóta a malajziai hétvégére új kasztnit kap, hátha ez segít neki, de spanyol és olasz források is már azt pedzegetik, hogy ilyen teljesítmény mellett Massa még a 2012 végéig tartó szerződését sem tölti ki, a Ferrari le fogja cserélni.

A spanyol Marca a Toro Rossótól tavaly év végén ejtett Jaime Alguersuarit említi jelöltként, míg az olasz Autosprint arra emlékeztet, hogy a Caterhamtől elküldött veterán, Jarno Trulli szabad, ráérne. Ha Trulli ülne Massa autójába, tulajdonképpen újrajátszhatná Giancarlo Fisichella szerepét, aki 2009 utolsó futamain a legendás olasz csapatnál zárta le F1-es karrierjét.

Ott van persze maga Fisichella is, akit a Ferrari hivatalos tesztpilótaként 2009 után is megtartott, másik, pontosabban harmadik olaszként elérhető Vitantonio Liuzzi is, de a csapattal már korábban hírbe hozott Adrian Sutil is munka nélkül áll, igaz, az erőszakos bűncselekményért kiszabott érvényes bírósági ítélet nem a legjobb ajánlólevél a szponzorok szemében.

Adja magát a Ferrari utánpótlásprogramjának legfelkészültebb tagja, az idén a Saubernél második F1-es idényét kezdő Sergio Perez is, 2013-re amúgy is lehetne a fő esélyes, igaz, a mexikóinak még  nem ártana egy tapasztalatgyűjtő év. Jelenleg ő maga sem kapkodna a lehetőségért: “Ezek csak pletykák. Még csak az idény első versenyén vagyunk túl, nagyon korai erről spekulálni. Én a saját csapatomra, a Sauberre koncentrálok, nagyszerű autónk van” – mondta tegnap.

Egyelőre Massa barátja, egykori csapattársa és mentora, Michael Schumacher is bízik a brazil javulásában: “Ha megnézzük a téli teszteket, ott a két Ferrari-pilóta eléggé együtt volt. A Melbourne-ben látott különbség alapján csak arra tudok gondolni, hogy valami nem volt megfelelő számára. Én bízom benne, hogy javulni fog, a csapat pedig mindent megtesz, hogy megkapja a megfelelő támogatást ehhez.”

Akadnak persze olyanok is, akik szerint szinte mindegy is, hogyan teljesít Massa, a gond nem elsősorban vele van.

“Fernando Alonso ausztráliai ötödik helye csak anomália volt, szerintem valójában sokkal keservesebb a helyzetük” – írta az El Paísban az egykori McLaren- és Ferrari-mérnök, Joan Villadeprat.

Az AS azzal erősíti a fenti véleményt, hogy tudomásuk szerint – Stefano Domenicali cáfolata ellenére – Maranellóban gőzerővel dolgoznak a kasztni áttervezésén, az F2012 B változata a Kínai Nagydíjon mutatkozhat be, ha sikeresen teljesíti az FIA kötelező töréstesztjeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik