Forma-1

Massa visszavág

A Ferrarinál biztosak benne, hogy a brazil pilóta remekelni fog a szezonban.

Felipe Massának nem indult jól az éve, a kvalifikáción csak a 16. helyig jutott az Ausztrál Nagydíjon, a versenyen pedig kiesett egy Bruno Sennával történt ütközést követően. Csapata, a Ferrari ugyanakkor biztos benne, hogy még nem szabad leírni a dél-amerikait.

„Felipe újra a kritikák kereszttüzébe került, de az is a feladata, hogy ezeket tűrje. 2008-ban is mindenki leírta, miután Ausztráliában és Malajziában is pont nélkül maradt, többen a kirúgását követelték. Aztán ezek a hangok egyből másképp csengtek, amikor csak pár külső körülmény miatt nem lett világbajnok” – írta hivatalos közleményében a maranellói istálló. Massa 2008-ban csak egy ponttal maradt alul Lewis Hamilton mögött a világbajnoki pontversenyben, a szezonban több technikai hiba is hátráltatta – erre utalt a Ferrari.


„Massa tudja, hogy a csapat mindent megtesz azért, hogy kamatoztatni tudja a tehetségét. Példának okáért Sepangban máris lecseréljük az alvázat az autóján.”

Massa és Senna kettőse Ausztráliában:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik