Forma-1

Hamilton: nem panaszkodhatom

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2012. 03. 21. 13:23

Lewis Hamilton szerint a McLarené lehet a legjobb autó, így ő is esélyes a címre idén.

Lewis Hamilton szép szerepléssel szerezte meg a pole-t az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon, de a futamon erőtlennek tűnt, csapattársa, Jenson Button lerajtolta és győzött, míg ő csak a 3. helyen ért be.

A 2008-as bajnok a futam után szemmel láthatóan el volt kenődve, de úgy tűnik, azóta már sokkal pozitívabb a hangulata: “Ha a vasárnap rossz napnak számított számomra, hát nincs okom panaszra. Tudom, hogy az autó biztosan jó a bajnoki címért való küzdelemre, Jenson bizonyította. Ami engem illet, én is egyértelműen bajnoki esélyesnek látom magamat” – mondta. “Készen állok a győzelemre, vasárnap is készen álltam, egyszerűen csak nem alakult jól minden.”


“Persze szoros lesz az idény, mert a Red Bull borzasztó gyors, vasárnap is a semmiből ugrottak elő. De úgy tűnik, minket kell elkapni, ami jó jel. A csapat keményen dolgozott ezért, egyértelműen jó helyzetben vagyunk. De nem szabad elbíznunk magunkat. Még az elején vagyunk. Az időmérőn nagyon gyorsak voltunk, de a versenyen a Red Bull is nagyon gyors volt. Nem szabad őket leírni, csak egy kis előnyünk van.”

A hétvégén következő Maláj Nagydíj egyébként nem kimondottan Hamilton versenye, az angol 2007-es bemutatkozó évében ugyan második lett Sepangban, de azóta csak 5., 6., 7. és 8. helyeket szerzett.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Celje, 2018. május 11.
Orbán Viktor miniszterelnök (k), Janez Jansa, a Szlovén Demokrata Pár (SDS) elnöke (j) és Milan Zver, az SDS európai parlamenti képviselője (b) az SDS kampányrendezvényén Celjén, a Golovec csarnokban 2018. május 11-én. Szlovéniában június 3-án előrehozott parlamenti választásokat tartanak.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.