Forma-1

Még szép, hogy Hamilton nem örül!

Jenson Button melbourne-i győzelme után a McLaren főnöke úgy látja, hogy jó eséllyel indulhatnak idén a bajnoki címért.

A szezonnyitó Ausztrál Nagydíj azt mutatta, hogy az idény kezdetén a McLaren lehet a legerősebb csapat. Az időmérőn egyértelmű volt az előny, és bár a futamon már a Red Bull is tartotta a lépést, Jenson Button magabiztosan nyerte a versenyt.

A melbourne-i eredmény megerősítette a csapatfőnök, Martin Whitmarsh hitét abban, hogy 2012 a McLaren éve lehet.

“Megnyerhetjük idén, ha a megfelelő tempóban fejlesztünk. Szóval egyértelműen ez lesz a dolgunk. Van két fantasztikus pilótánk, egy erős csapatunk, minden rajtunk múlik. Jó helyzetből indulunk. Tudjuk, hogy futamról futamra fejleszteni kell az autót, ilyen ez a sport. Komoly ellenfeleink vannak a Red Bull, a Ferrari, a Mercedes képében és még a Lotus is erősnek tűnik. Szoros, de így van jól, ez itt a Forma-1. Úgy jó, ha nehéz győzni.”

A csapatfőnök szerint az idei évre még erősebbé vált Button igazi ütőkártya lehet idén: “Egyre csak erősebb lesz, és olyan érett, laza, hogy ez talán el is fedi, hogy mennyire éhes a győzelemre. Szerintem most hihet is benne, hogy jó esélye van egy erős bajnoki kampányra, és azt hiszem, hisz is ebben. Ha sikeresen fejlesztjük az autót, nem hibázunk, akkor minden okunk meglesz az év végi győzelemre.”

A melbourne-i időmérőn Lewis Hamilton ugyan megcsípte az idény első pole-ját, de a futamon elég színtelenül ment, 3. lett, a verseny utáni interjúnál pedig kimondottan fancsali képpel üldögélt. Whitmarsh szerint ez nem gond, rendben van, hogy Hamilton nem örült.

“Nagyon jó csapattársak, kiválóan dolgoznak együtt. Aki nyer, az boldog, aki nem, az persze nem örül annyira. Lewis nem örül Ausztrália után. Ha majd egyszer annak is örülni kezd, hogy csak harmadik, hogy a csapattársa megverte, akkor már nem is a régi Lewis lesz.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik