Forma-1

Már magyarázkodik a Ferrari-vezér

A Ferrari elnöke cseppet sem örül annak, hogy a csapatnál arról beszélnek, idén megint gyengén kezdhetik a szezont.

Luca di Montezemolo tavaly sem tapsolt éppen, amikor világossá vált, hogy a csapat nem lehet bajnoki esélyes, de az olasz elkönyvelte, hogy az F150 Italia eleve rossz csillagzat alatt született, a csapat műszaki vezetésének átszervezésétől és az új, merészebb tervezési irányvonaltól várta, hogy 2012-ben újra az élre kerüljenek.

A remények eddig nem nagyon akarnak valóra válni, a három téli teszten az F2012-es sem tűnt túl versenyképesnek, az utolsó barcelonai teszt végére pedig a technikai főnök, Pat Fry, valamint a csapat megszólalási tilalmát megszegve Fernando Alonso is arról beszélt, hogy a Ferrari küszködni fog a szezon kezdetén.

Montezemolo tegnap a Genfi Autószalonon a maranellói gyár valaha készült legerősebb utcai autója, az F12 Berlinetta bemutatóján nem épp jó hangulatban fogadta, amikor szembesítették az F1-es beosztottai szavaival:

“Remélem, hogy nem igaz, hogy szenvedni fogunk az elején, bár Alonso mindig nagyon objektív. Mindenesetre szeretném tudni, hogy miért is, azt meg főleg, hogy hogyan fogunk a lehető leggyorsabban tenni valamit!”

Az olasz az F1-gyel kapcsolatban előadta mára már szokásossá vált panaszait is, szerinte a sportág mai formájában elég értelmetlen.

“Nem tetszik ez a mostani F1. Az aerodinamika jelenti a 90 százalékát, egyedül a KERS-nél lehet olyan fejlesztéseket végezni, amelyek az utcai autók gyártása szempontjából is relevánsak.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik