Forma-1

Pénteken is a Lotus diktálta a tempót Barcelonában

Romain Grosjean, a Lotus F1 Team francia-svájci versenyzője pénteken is a leggyorsabb volt a barcelonai teszten.

A csapatok már az utolsó finomhangolásokat végzik az autókon, ugyanis a március 18-i idénynyitó előtt ez a mostani az utolsó teszt, még vasárnapig körözgetnek a versenyzők. Jean-Eric Vergne, a Toro Rosso újonc pilótája az első tesztelés során jobbára kemény gumikon hajtotta a versenygépet, azonban kapott pár környi lehetőséget lágy keveréken is, ezzel pedig megfutotta a reggel legjobb idejét, egy 1:23.126-ot.

Ezt délután csak egyetlen versenyző tudta überelni, mégpedig egy (félig) honfitárs. Romain Grosjean csütörtökhöz hasonlóan pénteken sem talált „legyőzőre”, egyedüliként ment 1:22-es időt a tizenegy érdekelt pilóta közül. A második Vergne lett, a harmadik pedig a kétszeres címvédő, a reggelhez képest rengeteget javuló Sebastian Vettel.


Fernando Alonso
a negyedik, a szuperlággyal operáló Heikki Kovalainen az ötödik, a délután nagy részét hidraulikai gondok miatt a bokszban töltő Kamui Kobajasi a hatodik, Nico Hülkenberg a hetedik helyen ért célba. Michael Schumacher és Lewis Hamilton nem erőltették túl magukat, előbbi a nyolcadik, utóbbi a kilencedik lett. A sort a Williams két pilótája, Bruno Senna és Pastor Maldonado zárta.

Eredmények – Forma-1-es teszt, Barcelona, 2. nap

1.  Grosjean       (Lotus)        1m22.614s        123
2.  Vergne         (Toro Rosso)    1m23.126s  +0.512   31
3.  Vettel         (Red Bull)        1m23.361s  +0.747   85
4.  Alonso         (Ferrari)         1m23.447s  +0.833   124
5.  Kovalainen     (Caterham)        1m23.828s  +1.214   104
6.  Kobajashi      (Sauber)          1m23.836s  +1.222   77
7.  Hulkenberg     (Force India)     1m23.893s  +1.279   33
8.  Schumacher     (Mercedes)        1m23.978s  +1.364   79
9.  Hamilton       (McLaren)         1m24.111s  +1.497   65
10.  Senna          (Williams)        1m24.925s  +2.311   48
11.  Maldonado      (Williams)        1m25.801s  +3.187   20

Ajánlott videó

Olvasói sztorik