Forma-1

Alonso nem vásárolja be magát sehova

Fernando Alonso leszögezte, hogy ő maga sosem vinne pénzt egy csapathoz azért, hogy versenyzői ülést kapjon.

Míg néhány évvel ezelőtt úgy látszott, hogy talán végleg eltűntek a Forma-1-ből a fizetős pilóták, a 2008 végén beütött gazdasági válság, a csapatok szűkölő költségvetései miatt mára csak pár élcsapat maradt, ahol nem várnak közvetlen szponzori hátszelet a versenyzőktől.

Az elmúlt egy-két évben számtalan régebbi pilóta panaszkodott emiatt, Nick Heidfeld, Rubens Barrichello, Jarno Trulli és Felipe Massa is az F1-hez méltatlannak tartja ezt – hogy csak néhányukat említsük.

Bár kétszeres világbajnokként teljesen valószínűtlen, hogy Fernando Alonso valaha ilyesmire szoruljon, a spanyol azért egy friss interjúban foglalkozott a jelenséggel, osztja a fenti véleményt, ő sem lenne hajlandó fizetni, szerinte csak az eredmények számítanak.

“Hároméves korom óta én és a családom is nagyon sok áldozatot hoztunk, hogy versenyezhessek. Amikor kezdtem, két lehetőség volt: vagy győzök, vagy irány az iskola. Én sosem leszek fizetős pilóta. Ha fizetnem kellene, inkább nem versenyeznék, részemről teljesen elképzelhetetlen” – mondta az El Periodicónak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik