Forma-1

Ide-oda tologatják a Forma-1-es tesztnapokat

Dobos Sándor
Dobos Sándor

újságíró. 2012. 02. 28. 14:08

A Ferrari bejelentette, hogy mégiscsak csütörtöktől vasárnapig, a többiekkel közösen tesztel majd Barcelonában. A Red Bull ugyanígy tesz.

A Forma-1-es csapatok utolsó idei téli tesztje csütörtökön kezdődik és vasárnap ér véget Barcelonában. Pontosabban ez volt az eredeti terv, azonban a Ferrari és hozzá csatlakozva a Red Bull úgy döntött, hogy egy nappal eltolja programját, a két csapat csak pénteken kezd és hétfőn, kettesben zárja az előszezont – közölték a múlt hét végén.

Most újra változott a terv, a maranellóiak délelőtt közleményben tudatták, hogy visszatérnek az eredeti ütemtervhez.

Az olasz csapat egy az FIA-tól tegnap este megkapott szabályértelmezés-tisztázás miatt változtatott megint, ugyanis a felügyelőszervezet szerint a tesztelést szabályozó 22.4-es cikkely nem engedi a “tologatást”.

A Ferrari – és természetesen a Red Bull is – így 1-jétől, csütörtöktől tesztel majd a többiekkel együtt. A vörös autót a négy nap alatt Fernando Alonso és Felipe Massa napi váltásban próbálgatja majd, és a címvédőknél is hasonló lesz a beosztás, Mark Webber kapja a csütörtököt és a szombatot, péntek és vasárnap Sebastian Vettelé lesz.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.