Forma-1

Massa szerint még nem derül ki az igazság

A Ferrari brazil pilótája úgy véli, az e heti barcelonai F1-es teszten sem lesz mérvadó, ki milyen köridőt fut, a fő az elvégzett munka.

Felipe Massa a múlt hét végén két napot töltött a Ferrari szimulátorában, a brazil az ezen és a jövő héten zajló két barcelonai tesztre is készült. A vörös autó két hete Jerezben nem villogott igazán, beismerték, hogy mást vártak, mint amit végül a pályán tapasztaltak, így bőven lesz még munka.

“Már kipróbáltam a barcelonai pályát, legalábbis a szimulátoron. Nagyon érdekes volt, mert a szimulátoron azon a pályán is mentünk, ahol már valóban járt az autó, azaz Jerezben és aztán a következő helyszínen is. Sok munka van még az F2012-es finomhangolásával, de ahogy már Fernando (Alonso) is mondta, bőven van benne potenciál” – mondta Massa, aki a szimulátoros munka után a hétvégén Monacóban tréningezett.


“Fontos, hogy sok kilométert menjünk a héten, mert nagyon sok ötletünk van, amit ki kellene próbálni, kulcsfontosságú, hogy ne legyenek problémák. Tudom, hogy a csapat fáradhatatlanul dolgozott is ezen, hogy Fernando és én sok kört mehessünk majd. De már most, mielőtt elkezdenénk, mondom, hogy a mostani teszten sem a stoppert figyeljük majd, főleg, hogy sosem tudhatjuk, a riválisok milyen programot visznek. Az igazság majd csak Melbourne-ben derül ki.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik