Forma-1

A McLaren a dán ikon fiát igazolta le

A McLaren bejelentette, hogy utánpótlásprogramjában idén komoly szerepet szán egykori pilótája, Jan Magnussen fiának.

A McLaren tegnap bejelentette, hogy az egykori McLaren- és Stewart-pilóta, sokszoros Le Mans-győztes Jan Magnussen fia, Kevin komoly szerepet kap a csapat utánpótlásprogramjában.

A tavaly a brit Forma-3-as bajnokságban másodikként végző 19 éves dán 2010 óta áll kapcsolatban a McLarennel, de 2012-ben a World Series by Renault-s szereplése mellett közvetlenül az F1-es csapat munkájában is részt kap.

Az ifjabb Magnussen Gary Paffett és Oliver Turvey mellett a wokingiak szimulátorán dolgozik majd év közben, az idény végi ifjoncteszten pedig vezeti is majd a McLarent.


“A versenyzés a McLaren alapvető tevékenysége, a fiatal tehetségek nevelése pedig stratégiai befektetés ebből a szempontból. Nagyon elégedettek voltunk Kevin eddigi fejlődésével, a képességeivel és a munkamoráljával, így eljött az idő arra, hogy megtegye a következő lépést. Állunk rendelkezésére, hogy további tapasztalatokat gyűjthessen”
– mondta a csapatfőnök, Martin Whitmarsh.

“Nagyon örülök ennek az új mclarenes megegyezésnek. A csapat igazán hisz bennem, úgy érzem, ez fontos lépés a pályámon. A Forma-1 nagy nyomású, adatalapú környezet, annak, aki szeretne bekerülni és sikerre jutni, biztosan kell boldogulnia a sportág összes műszaki aspektusával. Nagyszerű lehetőség ez számomra, várom a közös munkát!” – nyilatkozta az ifjonc.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik