Forma-1

A tavalyi Mercedest Vettel sem gyűrte le

Nico Rosberg volt a leggyorsabb a jerezi Forma-1-es teszt harmadik napján, de még a tavalyi Mercedessel. Sebastian Vettel harmadik lett.

A szezon első Forma-1-es tesztjének második napján, szerdán Michael Schumacher repítette az élre a 2011-es Mercedest, csütörtökön pedig Nico Rosberg tette meg ugyanezt a jerezi versenypályán. A német pilóta csaknem egy másodpercet vert a második helyezett Romain Grosjeanra is, de a Lotus versenyzője ettől függetlenül nem lehetett elégedetlen, hiszen a legjobbnak bizonyult a 2012-es autóval körözők között.

A Mercedes egyébként csütörtökön befejezte a jerezi tesztelést, legközelebb Barcelonában már ők is az új versenygéppel jelenhetnek meg.

Csütörtökön színre lépett Sebastian Vettel (Red Bull), Lewis Hamilton (McLaren) és Fernando Alonso (Ferrari) is, mindhárman csapatuk idei autóját próbálgatták.

A világbajnoki címvédő Vettel közel száz kört tett meg, ideje pedig a harmadik helyre volt elég. Hamilton délelőtt még gyorsabbnak bizonyult a németnél, de a nap végére kevéssel elmaradt a Red Bull pilótájától.

Alonso 67 kört autózott, ideje a hetedik leggyorsabb volt az új Ferrarival.

A csütörtöki tesztnapon a szezon első autótörése is megvolt, Jules Bianchi (Force India) ment a gumifalba.

Eredmények – Forma-1-es teszt, Jerez, 3. nap

1. Rosberg (Mercedes) 1m17.613s 118 kör
2. Grosjean (Lotus) 1m18.419s  +0.806 117
3. Vettel (Red Bull) 1m19.297s  +1.684 96
4. Hamilton (McLaren) 1m19.464s  +1.851 80
5. Vergne (Toro Rosso) 1m19.734s  +2.121 79
6. Perez (Sauber) 1m19.770s  +2.157 48
7. Alonso (Ferrari) 1m20.412s  +2.799 67
8. Senna (Williams) 1m21.293s  +3.680 125
9. Van der Garde (Caterham) 1m23.324s +5.711 74

Ajánlott videó

Olvasói sztorik