Forma-1

A Lotus is bemutatott

Kálnoki Kis Attila
Kálnoki Kis Attila

rovatvezető. 2012. 02. 06. 11:29

A Lotus F1 Team a holnap, azaz kedden sorra kerülő az első téli teszt kezdete előtt vasárnap délután leplezte le 2012-es modelljét.

Sorra mutatják be az F1-es csapatok a 2012-es modelljeit. Vasárnap délután a Lotuson volt a sor. Az istálló sajátos módon az interneten keresztül mutatta be az új modellt, ami talán azért érdekesebb az átlagosnál, mert ebben az autóban tér vissza két év kihagyást követően Kimi Räikkönen.

Az idénre nevet váltó csapat a járgány jelölésén is változtatott, az egykori gyári tulajdonos Renault-ra utaló R helyett immár az enstone-i gyár után az E betűt és az ott készült modellek sorrendje szerint a 20-as számot kapta. A visszatérő Kimi Räikkönen és csapattársa, a GP2-bajnok Romain Grosjean új fekete-arany autója az idei trendet követi a “törött” orral.

Az új Lotus bemutatófilmje

A két év kihagyás után visszatérő finn világbajnok a bemutató kapcsán arról beszélt, hogy bízik a csapatban és nem tart attól, hogy Michael Schumacherhez hasonlóan döcögős lesz a visszaszokása.

“Úgy gondolom, az itteniek tudják, hogy kell jó autót építeni, és még a legnagyobb csapatoknak sem jön össze minden évben nyerő autó. De nagyon is tehetséges emberek vannak itt, jók a megérzéseik és mindenki keményen dolgozik, remélhetőleg jó eredményeink lesznek – fogalmazott az egykori világbajnok.”


“Nem nagyon izgulok. Egy kicsit más lesz, mint amihez szoktam, amikor korábban az F1-ben voltam – más csapat, más szabályok, de mindenki másképp kezeli ezt. Egyeseknek nehezebb hozzászokni az új dolgokhoz. És nagyon sok múlik az autón, egy jó autóval sokkal könnyebb a dolgunk, mint egy középszerűvel. Elégedett voltam a múlt heti első tesztemmel, minden azonnal jónak tűnt. Szerintem nem lesz gondom, persze ezt nehéz kijelenteni az első futam előtt. Meglátjuk, mindenesetre elégedett vagyok a dolgok alakulásával –
tért ki a visszatérését feszegető kérdésekre Kimi Räikkönen .”

A tulajdonos Genii Capital vezetője, Gerard Lopez a konstruktőri negyedik helyet tűzte ki célul 2012-re. “Azt reméljük, hogy sikerül hoznunk egy rendes szezont, ahogy már tavaly év elején is vártuk. Reméljük, hogy erős autónk lesz, a pilótáink erősek, egyikük világbajnok. Bízunk benne, hogy sikerül az élmezőnybe emelni az autót, talán a konstruktőri negyedik hely ésszerű cél számunkra idén – fogalmazott a vezér.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Farkas Norbert / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.