Forma-1

Itt az új F1-es Ferrari

Bemutatta új versenyautóját a Ferrari Forma-1-es csapata. Az olasz istálló győzelmeket vár.


Jól látható a törés az autó orrán (Fotó: ferrari.com)

A havazás miatt le kellett fújni a péntekre tervezett hivatalos bemutató ceremóniát, de a Ferrari nem várt tovább új autója leleplezésével, hivatalos oldalukon fotókat tettek közzé az F2012 névre keresztelt versenygépről.

Az olasz istálló radikálisabb változtatásokat ígért új autóján az elmúlt szezonokhoz képest, és az rögtön szembetűnő, hogy az új szabályok által előírt alacsonyabb orrmagasság miatt egy “lépcsőt” alakítottak ki a jármű elején.

A pilóták maradtak, továbbra is Fernando Alonso és Felipe Massa irányítja majd a vörös alakulat versenygépeit.

Stefano Domenicali csapatvezető elmondta, már a szezon legelejétől kezdve győzelmeket szeretnének aratni. Hozzátette, ugyan számos újítás található az új autón, de a folytonosság fenntartása is szempont volt a tervezés során.

A kétszeres világbajnok Alonso is jó szereplésre számít. “Nagyon különbözően fest ez az autó az elmúlt két évi Ferrarihoz képest. Ez a harmadik szezonom a csapatnál, ugyanolyan erővel és elszántsággal vetem magam bele a küzdelembe, mint eddig” – mondta a spanyol, aki – nem meglepő módon – a világbajnoki címért szeretne küzdeni.

Felipe Massát lenyűgözték a szemmel látható változások az autón. “Azt kell mondjam, hogy nagyon agresszív külseje van. Pár nap múlva kezdődik a tesztelés, biztos vagyok benne, hogy versenyképesek leszünk a szezonban. A világbajnoki cím visszaszerzéséért szeretnénk harcolni” – fogalmazott a brazil pilóta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik