Forma-1

Népautóval a Forma-1-be!

A világ egyik legnagyobb és legsikeresebb autógyára, a Volkswagen a Forma-1 felé kacsingat.

Az elmúlt 3-4 évben többször is felmerült, hogy a Volkswagen csoport valamelyik márkájával (VW, Audi, Porsche, Bugatti) beszállna a Forma-1-be, de minden ilyen hír után menetrendszerűen érkezett a cáfolat is. Úgy tűnik, most megint épp a beszállás felé hajlik a német óriás.

A Porsche korábbi vezetője, jelenleg a Bugattit, a Bentleyt és a VW-csoport motorsport-tevékenységét irányító Wolfgang Dürheimer a vezess.hu írása szerint a német WirtschaftsWoche magazinnak beszélt a jövővel kapcsolatos elképzeléseiről.

“Idén bemutatom majd a tervemet az igazgatótanácsnak, a tervet, amelyben nem csak azok a  motorsport sorozatok szerepelnek, amelyekben most is jelen vagyunk. Ha tekintetbe vesszük az amerikai, ázsiai és közel-keleti eladási terveinket, világos, hogy a motorsport területén nem vagyunk jelen kellő mértékben ezeken a piacokon. Véleményem szerint ezen változtatni kell” – mondta VW-vezető.

“Az F1 a legjelentősebb széria, Európában és Ázsiában uralja a motorsportpiacot” – tette hozzá. A  WirtschaftsWoche úgy tudja, hogy a VW-nél egyelőre motorszállítóként való beszállást fontolgatnak, a lap hozzáteszi, hogy Dürheimer ennél nagyobb lépésben gondolkodik, ő tulajdonosként is bevinné a cégcsoportot valamelyik csapatba, például a Toro Rossóba.

A Volkswagen jelenleg a világ második legnagyobb autógyártója, de 2018-ra már meg akarják szerezni az elsőséget a GM-tól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik