Forma-1

Alonso Hamiltonra szavaz

A Forma-1-ben szereplő Ferrari pilótája szerint Sebastian Vettel még nem annyira jó, mint korábbi csapattársa.

Meglepő nyilatkozatot tett Fernando Alonso a német Sport Bildnek. A spanyol szerint mindegy, hogy Sebastian Vettel már kétszeres, Lewis Hamilton pedig csak egyszeres világbajnok, jelenleg a brit a jobb pilóta.

„Lewis gyors, agresszív és mindig nagyon eltökélt. Csak a győzelem érdekli. Sebastian még nem érte el az ő szintjét. Tudom, hogy már két vébét is nyert, de még el van maradva Hamilton mögött” – mondta Fernando Alonso.

És hogy ez miért meglepő? Nos, a spanyol és a brit nem éppen puszipajtások, köszönhetően a 2007-es esztendőnek, amikor csapattársak voltak a McLarennél és ott tettek keresztbe egymásnak, ahol csak lehetett. Alonsóval aztán közös megegyezéssel szerződést bontott az istálló az év végén, aki így visszatért a Renault-hoz, mielőtt 2010-ben átnyergelt volna a Ferreraihoz.

Mindezek ismeretében ez a “coming out” váratlan és egyben hízelgő Hamiltonra nézve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik