Forma-1

Megváltoznak a DRS-zónák

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) felülvizsgálja az előzési zónák hosszát, 2012-ben több változás is lesz a pályákon.

A Drag Reduction System elnevezésre hallgató újítást 2011-ben vezették be a Forma-1-be, a lényege, hogy megkönnyítse az előzéseket a nagydíjakon. Erre minden pályán kijelöltek legalább egy szakaszt (van ahol kettőt), és akkor lehetett alkalmazni, ha egy bizonyos ponton az üldöző egy másodpercen belül volt az előtte haladóhoz képest.

Az állítható hátsószárnynak köszönhetően több oda-vissza előzést is megcsodálhattunk a 2011-es szezonban, azonban míg egyes aszfaltcsíkokon túlzottan megkönnyítette a pilóták dolgát, addig volt pár helyszín, ahol nem hozta a várt eredményt. Ez feltűnt az FIA-nak is, amely 2012-ben több változást is végrehajt majd.

A tervek szerint például az Ausztrál Nagydíjon lesz majd egy második DRS-zóna is, míg Kanadában és Valenciában ezek száma egyre csökken. A spanyol pályán a fennmaradó egyet ugyanakkor meghosszabbítják, de több helyszínen is felülbírálják majd a jelenlegi hosszt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik