Forma-1

Megfúrnák a Bahreini Nagydíjat

Egy emberjogi szervezet azt szeretné elérni, hogy a forma-1-es csapatok bojkottálják a Bahreini Nagydíjat 2012-ben.

Az országban kialakult helyzet miatt 2011-ben nem rendezték meg a Bahreini Nagydíjat. A rendezők megígérték, hogy 2012-ben már minden rendben lesz, így április 22-ére be is került a versenynaptárba a helyszín, a sakhiri lenne az idény negyedik futama.

A kedélyek ugyanakkor nem csillapodnak az országban, egy helyi illetőségű emberjogi szervezet például arra kéri a csapatokat, hogy bojkottálják a versenyt.

„Arra kérjük a csapatokat és a pilótákat, hogy bojkottálják a Bahreini Nagydíjat. A kormány azt várja a Forma-1-től, hogy majd azt a látszatot kelti, minden visszatért a rendes kerékvágásba, és ha az istállók idejönnek versenyezni, akkor segítenek ebben a vezetőknek” – idézi Nabeel Rajab nyilatkozatát az Arabian Business.

Osztja véleményét Mariwan Hama-Saeed is, egy New York-i emberjogi szervezettől. „A Nemzetközi Automobil Szövetségnek figyelembe kellene vennie, hogy Bahreinben súlyosan visszaélnek az emberi jogokkal. A hatóságok továbbra is elnyomják a demokratikus tüntetéseket. Kétlem, hogy a Forma-1 sikeres lehet egy ilyen országban.”

Bernie Ecclestone, a száguldó cirkusz nagyura nemrég még azt nyilatkozta, hogy szerinte zökkenőmentes lesz a 2012-es Bahreini Nagydíj. Lehet, hogy túlzottan optimista volt az üzletember?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik