Forma-1

F-1: trükköztek a Red Bullnál?

A Brazil Nagydíj után azonnal megindultak a spekulációk arról, hogy Webber győzelme érdekében mondvacsinált hiba miatt maradt le Vettel.

A szezonzáró Brazil Nagydíjat “szokás szerint” Sebastian Vettel kezdte az élről, míg csapattársa, az idén egészen addig nyeretlen Mark Webber a második helyről rajtolt. A két pilóta később – a 30. körben mégis helyet cserélt, ugyanis a Red Bull rádión keresztül többször is jelezte Vettelnek, hogy gond van a sebességváltójával, vissza kell vennie.

Később a mclarenes Lewis Hamilton hasonló hiba miatt ki is esett, míg Vettel Webber elengedése után is igen gyors köröket futott időnként és a 2. helyen célba is ért. Rögtön felmerült, hogy a sebességváltó-probléma csak a koreográfia része volt, amellyel Webbert is győzelemhez akarták juttatni.

A Red Bull csapatfőnöke szerint szó sem volt konspirációról. “Mindkét pilótánk jól rajtolt, de már az ötödik körben láttuk, hogy a sebességváltó olajszintje csökken (Vettelnél). Az első becslések alapján úgy gondoltuk, talán féltávig jut, szóval pár körig figyeltük és láttuk, hogy egyértelmű trendről van szó. Tájékoztattuk Sebastiant, ő pedig próbálta kezelni a helyzetet, ehhez igazította a vezetési stílusát. Ekkor még meggyőzően vezetett” – magyarázta Christian Horner.

“Mark aztán befogta, Sebastian pedig szólt, hogy el is fogja őt engedni az első kanyarban, amit aztán meg is tett. Mark ezután szabadon futhatta a saját versenyét, mi pedig (Vettel) problémájára koncentrálhattunk. Annak ellenére, hogy minden kanyart eggyel magasabb fokozatban vett és igyekezett csökkenteni a váltások számát, a tempója erős maradt, így a cél ezután az volt, hogy tartsa a különbséget előbb Fernandóhoz majd Jensonhoz képest. A váltóban egy csepp olaj sem maradhatott, az utolsó öt körre szó szerint kiakadt a mérő. Szóval oda voltunk szögezve a kijelzőkhöz, figyeltük, hogy végig tudja-e csinálni. De éretten vezetett, a mérnöki csapata pedig határozott kommunikációval segítette, így beért.

A Red Bull-főnök szerint már csak azért is butaság összeesküvést gyanítani, mert az idei évben már szabályosak a csapatutasítások, most viszont tényleg csak műszaki hibáról volt szó. “Bárki, aki figyelte a párbeszédet a versenymérnökök között vagy látta, micsoda munka folyik a sebességváltó kapcsán a garázs végében, láthatta, hogy a dolog valódi. Persze mindig lesznek olyanok, akik elméleteket gyártanak, de tényleg baj volt a sebességváltóval, fel sem fogom, hogyan bírta a végéig. De szerencsére így alakult, Mark pedig megérdemelten győzött. Egész hétvégén gyors volt és amint átvette a vezetést, el is húzott.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik