Forma-1

Webber nyerte a Brazil Nagydíjat

Mark Webber, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte meg a Forma-1 2011-es idényzáróját. Sebastian Vettel és Jenson Button állhatott fel még a dobogóra.

Sebastian Vettel már rég megnyerte a világbajnokság küzdelmeit, szombaton pedig Nigel Mansell időmérős rekordját is átadta a múltnak, vagyis lényegében tét nélküli vasárnapi versenynek néztünk elébe.

A Red Bull német pilótája remekül csípte el a rajtot és mivel csapattársa, Mark Webber indult mögüle, az ausztrál gondoskodott róla, hogy a többiek kissé lemaradjanak Vettelről. A tizedik körig szép csendben körözgettek a pilóták, ekkor Michael Schumacher előzte meg Bruno Sennát, azonban a hátsó kereke hozzáért a Renault orrához: a brazil első légterelője sérült meg, a német legenda pedig defektet kapott. Később Senna kapott áthajtásos büntetést. A következő körben Fernando Alonso előzte meg szépen Jenson Buttont.

A Schumacher-Senna affér:

Míg idő közben Vettel panaszkodott a váltóra, addig meglett a verseny első kiesője, Timo Glock kereke esett le a bokszkiállást követően. A Red Bullok aztán helyet cseréltek az élen, már Webber hátát figyelte a mezőny.

Így állt élre Mark Webber:

Túl voltunk a táv felén, amikor a szintén váltóhibával küzdő Lewis Hamilton állította le a McLarent a pálya szélén, a brit technikai hiba miatt pottyant ki. A hajrában Vettel (aki egy ízben kicsúszott a pályáról, de vissza tudott jönni) még egy rövid ideig az élen volt, ám miután Webber visszajött a kerékcseréből, helyre állt a világ rendje.

A végén még Button előzte meg Alonsót, ám Vettelt már hiába üldözte, be kellett érnie a harmadik hellyel. Mindenesetre így a dobogón is megcsodálhattuk a magyar tervezésű, kalocsai mintás dresszét. Az egyéni és a konstruktőri világbajnoki címet már korábban begyűjtő Red Bull így kettős győzelemmel búcsúztatta a 2011-es évet, Webber idei első futamgyőzelmét aratta.

Alonso lett a negyedik, Felipe Massa az ötödik, a már egy kört kapó Adrian Sutil lett a hatodik, Nico Rosberget hetedikként, Paul di Restát nyolcadikként, Kamui Kobajasit kilencedikként, Vitalij Petrovot pedig tizedikként intette le a kockás zászló. Michael Schumacher csak a 15. lett.

Massa a legvégén még égette egy kicsit a gumit a szurkolóknak a show kedvéért.

Eredmény – Brazil Nagydíj
1. Webber Red Bull-Renault 1h32:17.434
2. Vettel Red Bull-Renault + 16.983
3. Button McLaren-Mercedes + 27.638
4. Alonso Ferrari + 35.048
5. Massa Ferrari + 1:06.733
6. Sutil Force India-Mercedes + 1 kör
7. Rosberg Mercedes + 1 kör
8. Di Resta Force India-Mercedes + 1 kör
9. Kobayashi Sauber-Ferrari + 1 kör
10. Petrov Renault + 1 kör
11. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari + 1 kör
12. Buemi Toro Rosso-Ferrari + 1 kör
13. Perez Sauber-Ferrari + 1 kör
14. Barrichello Williams-Cosworth + 1 kör
15. Schumacher Mercedes + 1 kör
16. Kovalainen Lotus-Renault + 2 kör
17. Senna Renault + 2 kör
18. Trulli Lotus-Renault + 2 kör
19. D’Ambrosio Virgin-Cosworth + 3 kör
20. Ricciardo HRT-Cosworth + 3 kör
Kiesett: Liuzzi HRT-Cosworth a 62., Hamilton McLaren-Mercedes a 37., Maldonado Williams-Cosworth a 27., Glock Virgin-Cosworth a 22. körben
Az egyéni világbajnokság végeredménye:

1. Vettel 392 pont
2. Button 270
3. Webber 258
4. Alonso 257
5. Hamilton 227
6. Massa 118
7. Rosberg 89
8. Schumacher 76
9. Sutil 42
10. Petrov 37
11. Heidfeld 34
12. Kobayashi 30
13. Di Resta 27
14. Alguersuari 26
15. Buemi 15
16. Perez 14
17. Barrichello 4
18. Senna 2
19. Maldonado 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik