Forma-1

Massát figyelmeztette a Ferrari

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2011. 11. 23. 07:38

A brazilnak jövőre össze kell kapnia magát, ha tovább akarja erősíteni a Scuderiát.

Felipe Massa idei teljesítménye jócskán elkeserítette az olasz istálló szurkolóit, ugyanis nemhogy a dobogóra nem állhatott fel idén, de ötödiknél jobb helyen még nem végzett a szezonban. A brazil ugyan a hatodik a pontvadászatban, de 137 ponttal le van maradva csapattársától, Fernando Alonsotól.

A dél-amerikai jövőre is a maranellóiakat szolgálja majd, a Ferrari elnöke azonban azt szeretné, ha javulna a teljesítménye:

„Massa már jó pár éve velünk van. Ez az éve nem sikerült túl jól, de reméljük, hogy a Brazil Nagydíjon jó eredményt ér el, majd 2012-ben is kitesz magáért, ezt követően pedig meglátjuk, mi lesz a jövőjével. Bizonyítania kell jövőre” – mondta Luca di Montezemolo.

Ha Massának nem sikerülne pódiumra állnia hazájában, úgy harminc esztendőt követően ő lehet az első teljes szezonos Ferrari-pilóta, aki dobogós helyezés nélkül zár egy szezont. 1981-ben a francia Didier Pironinak csak egy negyedik helyre futotta, tizenöt nagydíjból pedig hét versenyen is kiesett.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.