Forma-1

Csak álom marad a texasi futam?

Az elvileg jövőre Austinban visszatérő Amerikai Nagydíj helyszínének építése megint leállt, az állam pedig befagyasztotta a projekt pénzügyi támogatását.

Tavaly meglepetést, de egyben örömöt is jelentett az F1 számára, hogy a 2007-es utolsó indianapolisi futam után 2012-ben a texasi Austinban visszatérhet a száguldó cirkusz az USA-ba. A projekt azonban a bejelentés óta döcögősen halad, az építkezés többször leállt és a pénzügyi háttér is jó néhányszor került veszélybe. Most újra ugyanez a helyzet, az austini verseny terve egyre jobban hitelét veszti.

A versenyt kilobbizó és a rendezési szerződést megkötő Full Throttle Productions és a pályát, a Circuit of the Americast építő cég külön utakon jár, ahogy Bernie Ecclestone mondta nemrég “mintha nem tárgyalnának egymással”. A pályaépítő most teljesen le is állította a munkálatokat, azt mondják, addig nem is folytatják az építkezést, amíg nem kapnak ők is biztos szerződést Ecclestone-éktól.

Mivel a munkálatok elakadtak, Texas állami számvevőszékének vezetője is befagyasztotta a támogatást, nem fizetik ki a korábban már megítélt 25 millió dolláros támogatást az egyre bizonytalanabb projektre, főleg, hogy 2013-as rendezési dátummal már egy másik, New Jersey-i futam is a képbe került.


“A New Jersey-i Forma-1-es futam nemrégi bejelentése problémát jelent, hiszen a plusz (amerikai) verseny miatt csökkenhet a texasi verseny nézőinek száma, ezzel pedig a gazdasági haszon. Az építkezés lelassulása és a jogtulajdonos és a pályaépítők közti nézeteltérések pedig felvetik a kérdést, hogy az austini futam megvalósul-e egyáltalán. Hadd legyek egyértelmű: nem fizettünk a Forma-1-es versenyért. Az Amerikai Nagydíjra csakis sikeres rendezés esetén fizetünk ki közpénzt. Texas állam előre nem ad támogatást a rendezvényre”
– szögezte le közleményében a számvevőszéki vezető, Susan Combs.

A texasi versenyt megálmodó Tavo Hellmund (a Full Throttle vezetője) egyértelműen a pályaépítőket hibáztatja a kudarcba forduló projekt miatt:

“A Full Throttle, a város, a megye és az állam tisztviselőinek többéves, az F1 Texasba hozására irányuló munkája során mindent megtettünk. Most már a Circuit of the Americas felelőssége, hogy a célig juttassa az ügyet. Mindannyiunk érdekében remélem, hogy sikerül megegyezésre jutni az F1-gyel” – közölte Hellmund.

Az austini verseny elvileg jövő novemberre ütemezve szerepel a versenynaptárban, de könnyen elképzelhető, hogy a nehézségek miatt 2013-ra csúsztatják, vagy akár ejtik is, hiszen a sokkal csillogóbb, “menőbb” New Jersey-i verseny valamelyest okafogyottá teszi a “vidékies” texasi futamot, Ecclestone talán nem töri majd kezét-lábát a megmentéséért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik