Forma-1

Szárnyal a Ferrari, de rosszul

A Ferrari továbbra sem érti, miért kókad az aszfaltig az új első szárnya. Egyesek szerint rosszul másolták a Red Bullt, a maranellóiak tagadnak.

Míg tavaly leglátványosabban a Red Bull próbálkozott feltűnően hajlékony – de a vizsgálatokon rendre szabályosnak bizonyuló – első szárnyakkal, az utóbbi futamokon a Ferrari kísérletez hasonlóval.

Egyelőre azonban nincs minden rendben az olasz csapat 2012-re szánt alkatrészével, Felipe Massa autóján Indiában és Abu-Dzabiban néhol az aszfaltot érintette a légterelő az egyenesek végén az edzéseken. A brazil mindkét futamon egy-egy régebbi darabbal rajtolt. Egyelőre rejtély a kókadozás.

A Ferrari rejtélyes szárnylógatása Abu Dzabiban:

“Első alkalommal a szárny összeszerelésével volt gond. Úgy gondoltuk, megértettük a problémákat, a Red Bull szárnyánál is ugyanez volt a helyzet. A hosszú egyenesen lévő DRS-zónánál sok tényezőt kell megvizsgálnunk: a guminyomást, az aszfalt simaságát és a beállításokat is. Azért tértünk vissza a régi szárnyhoz, mert az újakból csak kevés van, nem akartunk kockáztatni” – magyarázta a csapatfőnök, Stefano Domenicali.

Az olasz La Stampa egyébként felvetette, hogy a Ferrari új, hajlékony szárnya nem egészen eredeti ötletből született, a feltűnése esetleg Mark Webber monzai balesetének köszönhető. Az ausztrál az Olasz Nagydíjon Felipe Massával ütközött, majd a sérült autóval a Parabolica bukóterében végezte – az RB7-es első szárnyának darabjai azonban nem kerültek vissza a Red Bull garázsába.

Azóta kiderült, hogy egy szemfüles spanyol F1-szurkoló nappaliját díszítik a Red Bull-szárnydarabok, de nem kizárt, hogy a hazai pálya “a Ferrari felé lejtett” Monzában és hozzájuk is eljutott ez-az, ami alapján elindíthatták a nem sokkal később a pályán is bevetett fejlesztéseket.

“Nem gond ez, olyan apró darabokból nem lehet érzékeny információkat kinyerni” – mondta a La Stampának a Red Bull-főnök Christian Horner, miután közölték vele, hova kerülhettek a szárny darabjai.

A Ferrari részéről hasonló érveléssel cáfolták, hogy a 2012-es szárnyuknak köze lenne a Red Bullhoz: “Ha valaki a roncsokból képes rájönni, hogyan működik valami, egy hónap alatt megtervezi és le is gyártja, az már nem a Forma-1, hanem a lehetetlenség világa.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik