Forma-1

Bahrein, Korea és a pontrendszer is marad a Forma-1-ben

Az F1 Világtanácsa csütörtökön Genfben ülésezett, és a sportágat érintő vitás kérdéseket vitatta meg.

Magyarországot a Hungaroring Sport Zrt. alelnöke, Frank Tamás képviselte, aki a tanácskozásról elmondta, az érintettek egyelőre a 2012-es versenynaptárban hagyták a Bahreini és a Koreai Nagydíjat is. Több kérdésben, így a kvalifikáció harmadik szakaszát érintő szabályok, illetve a kipufogógáz újrahasznosításában azonban nem jutottak dűlőre a felek, így ezekben a kérdésekben csak később születik majd döntés.

„Számos kérdésben megállapodásra jutottunk, így például elfogadtuk a három csapat névváltoztatási kérelmét, így jövőre a Lotus-Renault Lotusként, a Team Lotus Caterhamként, míg a Virgin Marussiaként fog rajthoz állni. Egyelőre a versenynaptárban maradt a Bahreini és a Koreai Nagydíj, ám végleges döntés decemberben várható. Az FIA Technikai Bizottsága mindenképpen szeretné eltörölni a kipufogógázok újrahasznosítását, míg az élcsapatok ezzel nem értenek egyet. Mivel ebben az esetben konszenzusra van szükség a szabálymódosításhoz, további megbeszélések várhatóak ez ügyben az Abu Dhabi Nagydíj ideje alatt” – mondta Frank.

A Világtanács tagjai úgy határoztak, hogy az idei pontszámítást 2012-re is átmentik, ugyanakkor a versenyszabályt illetően több újítás bevezetése is felmerült: „Felvetődött a tanácskozáson, hogy a versenyhétvégén hibázó pilóták büntetőpontokat kapjanak, hasonlatosan a hazai közúti közlekedésben használtakhoz, és bizonyos ponthatár elérése esetén szankcionálnánk azt. Ugyancsak javaslat született arra, hogy a nézők minél jobb kiszolgálása érdekében még jobban különböztessük meg a csapattársakat egymástól, például nagyobb rajtszámokkal, az autóra szerelt kamerák eltérő festésével. Mindkét esetben természetesen további egyeztetések várhatóak.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik