Forma-1

Massa az élen, Hamiltont megbüntették

A ferraris Felipe Massa volt a leggyorsabb az Indiai Nagydíj második szabadedzésén. Vettel a második, Alonso a harmadik lett.

Egy mondat erejéig vissza kell kanyarodnunk az első szabadedzéshez, ugyanis Lewis Hamiltont és Sergio Perezt is három rajthelyes büntetéssel sújtották, mivel annak ellenére futották meg gyors körüket, hogy sárga zászlós figyelmeztetéssel lassításra szólították fel őket.

A második tréning elején Sebastian Buemi volt az úr, több ízben is megfutotta a legjobb időt a Toro Rosso pilótája – csapattársa, Jaime Alguersuari versenygépét időközben megjavították a szerelők, így ő is ott volt a pályán. Kis idő múlva aztán már Hamilton állt az élre, a jelek szerint fekszik neki a vonalvezetést.

A menetidő feléhez közeledvén Sebastian Vettel neve virított a legjobb idő mellett, majd ezen a szabadedzésen is előkerült a piros zászló, Jerome D’Ambrosio törte össze csúnyán a Virgint.

D’Amboriso balesete:

Mindeközben a kora délelőtt még technikai gondokkal küzdő Fernando Alonso már sokkal biztatóbb időket produkált, szorosan ott volt Vettel és Hamilton mögött. A hajrában Felipe Massa ment nagyot maga mögé utasítva a komplett mezőnyt, majd  Vitalij Petrov pördült meg a Renault-val – szerencsére nem lett baja az orosznak -, ez a kilencven perc is letelt.

Mivel többnyire már megtankolt autókkal körözgettek a pilóták, így a Ferrai brazilja az élen maradt, Vettel lett a második, Alonso a harmadik, Hamilton pedig a negyedik. Folytatás szombaton a harmadik szabadedzéssel, majd az időmérővel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik