Forma-1

Schumacher: sajnos ilyen az élet

A Forma-1 hétszeres világbajnoka szerint Marco Simoncelli és Dan Wheldon halála nem egyenlő azzal, hogy életveszélyesek a technikai sportok.

Michael Schumacher New Delhiben, a száguldó cirkusz első Indai Nagydíjára készülvén beszélt az utóbbi hetek két megrázó halálesetéről. Mint ismert, előbb az IndyCarban versenyző Dan Wheldon vesztette életét, majd a múlt hétvégén Marco Simoncelli a MotoGP-ben szenvedett halálos kimenetelű balesetet.

Egyre több olyan vélemény lát napvilágot, hogy a versenyek szervezői már sok esetben kockára teszik a versenyzők életét a show érdekében, Michael Schumacher azonban nem osztja ezt a nézetet. A Forma-1 élő legendája szerint a motorsportok évről-évre biztonságosabbak, a versenyzők pedig vállalták a fennálló kockázatot.


„Ezt a sors akarta így, ezzel mindannyiunknak szembe kell nézni. Természetesen engem is megráztak a történtek, de sajnos azt kell mondanom, hogy ilyen az élet”
– mondta a Mercedes pilótája.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik