Forma-1

Bunda miatt kizárták a kalocsai mintás McLaren-dresszt

Sokáig úgy tűnt, hogy kalocsai mintás kezeslábasban zárja az idényt a McLaren, a sors azonban közbeszólt.

A Hugo Boss német divatcég és a McLaren közös játékán arra lehetett voksolni, hogy Forma-1 2011-es idényét lezáró Brazil Nagydíjon a wokingiak milyen overallban versenyezzenek. Sokáig úgy tűnt, hogy a magyar tervező által kreált kalocsai mintás lesz a befutó, azonban a német dresszt „intette le elsőként a kockás zászló”, pedig elviekben Kalmár István alkotása nyert – minden egyes másiknál százezerrel több voksot kapott.

Kalmár a Sportgéza érdeklődésére elmondta, beszélt a vállalt sportszponzorációjával foglalkozó menedzserrel, aki szerint azért nem a magyar pályázat nyert végül, mert szabálytalanságot állapítottak meg a szavazásnál: egy IP-címről több szavazat is érkezett. Kalmár István természetesen utána járt a dolgoknak, ezt pedig nem tiltotta a szabályzat, ám amikor ezzel szembesítette Patrick Brockhackert, utóbbi azt felelte, hogy igazából a török pályázó panaszolta be a magyar népi motívumokkal ellátott kezeslábast, mondván kevesebb, mint öt perc alatt jött több kattintás ugyanarról a címről. Erről bizonyítékot azonban nem mutattak be honfitársunknak.

 

Kalmárt azzal vigasztalták, hogy brazíliai versenyhétvégén ha nem is a futamon, de vagy a szabadedzések, vagy az időmérő során az ő overallját viseli majd Jenson Button és Lewis Hamilton.

A Hugo Boss magyarországi képviselete mindenesetre küldött egy levelet Németországba az ügyben, ám válasz nem érkezett rá. Mint utóbb kiderül, végleges döntés még nem született, a németek szerint azonban, ha nem is szabálytalan, de sportszerűtlen a magyar kezeslábasra ladott dresszek száma…

Forma-1 hírek a Vezess oldalán!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik