Forma-1

Hamiltoné a dél-koreai időmérő

Vettel már világbajnokként ezúttal lecsúszott a pole pozícióról, Dél-Koreában Lewis Hamilton rajtolhat majd az első helyről.

Sebastian Vettel múlt héten megvédte világbajnoki címét, a hét az ő dicséretével telt. Dél-Koreában azonban elkezdődik a szezon furcsa hajrája, Vettel mögött négyen, Jenson Button és Lewis Hamilton, illeve Fernando Alonso és Mark Webber harcolnak a dobogóért.

Persze Vettel mentalitását ismerve a német világbajnok sem autókázni érkezett Dél-Koreába, a kiismerhetetlen pályára.

A szabadedzéseken jól mentek a McLarenek, nagy kérdés volt, hogy meg tudják-e törni Vettel időmérőre vonatkozó fölényét.

Az időmérő első szakasza persze nem a pole pozícióról, hanem a kiesés elkerüléséről szólt. Barrichello, Kovalainen, Trulli, Glock, D’Ambrosio, Liuzzi és Ricciardo nem folytathatta a körözést.

A második szakaszban az élmenők nem igazán törték magukat, a legjobb tízben maradásárt annál inkább dúlt a harc. Kobayasi, Perez, Maldonado, Buemi, Senna és Algersuari búcsúzott, a gumispórolásra viszont ráfizetett Michael Schumacher, ő is kikerült a legjobb tízből.

A Q3-ban Hamilton kezdett a legjobban, de lényeg persze az utolsó percre maradt. Rosberg gumikímélés miatt csak egy mért kört ment, viszont Hamilton tovább javított, és idén először legyőzték a Red Bullt. Hamiltoné a pole, Vettel második, Button rajtolhat a harmadik helyről. Webber a negyedik, Massa Alonsót megelőzve elcsípte az ötödik rajtkockát.

Lewis Hamilton első rajtkockát érő köre:

Eredmény – Időmérő, Dél-Koreai Nagydíj
Q1 Q2 Q3
1 Lewis Hamilton McLaren 1:37.525 1:36.526 1:35.820
2 Sebastian Vettel RBR-Renault 1:39.093 1:37.285 1:36.042
3 Jenson Button McLaren 1:37.929 1:37.302 1:36.126
4 Mark Webber RBR-Renault 1:39.071 1:37.292 1:36.468
5 Felipe Massa Ferrari 1:38.670 1:37.313 1:36.831
6 Fern. Alonso Ferrari 1:38.393 1:37.352 1:36.980
7 Nico Rosberg Mercedes GP 1:38.426 1:37.892 1:37.754
8 Vitaly Petrov Renault 1:38.378 1:38.186 1:38.124
9 Paul di Resta Force India 1:38.549 1:38.254
10 Adrian Sutil Force India 1:38.789 1:38.219
11 Alguersuari STR-Ferrari 1:39.392 1:38.315
12 M. Schumacher Mercedes GP 1:38.502 1:38.354
13 Sebastien Buemi STR-Ferrari 1:39.352 1:38.508
14 Kobayashi Sauber 1:39.464 1:38.775
15 Bruno Senna Renault 1:39.316 1:38.791
16 Maldonado Williams 1:39.436 1:39.189
17 Sergio Perez Sauber-Ferrari 1:39.097 1:39.443
18 Rubens Barrichello Williams 1:39.538
19 Heikki Kovalainen Lotus-Renault 1:40.522
20 Jarno Trulli Lotus-Renault 1:41.101
21 Timo Glock Virgin 1:42.091
22 Jerome d’Ambrosio Virgin 1:43.483
23 Vitantonio Liuzzi HRT 1:43.758
DNQ Daniel Ricciardo HRT No time

Ajánlott videó

Olvasói sztorik