Forma-1

Kobajasi a szomszédban már pontot szerezne

Kobajasi Kamui sokat vár a Sauber Japánban debütált újításaitól, a hétvégi Koreai Nagydíjon a pontokért szeretne csatázni.

Nem jött ki a lépés Kobajasi Kamuinak hazai futamán, kopott abroncsai miatt többen is elmentek mellette az utolsó körökben, így kicsúszott az első tízből.

Sergio Perez nyolcadik helye bizonyítja, hogy az autóban benne volt a pontszerzés, a japán bízik benne, hogy Koreában neki is összejön a Top 10-es helyezés.

“A tavalyi koreai verseny nagyon nehéz volt, a vizes, friss pályának alig volt tapadása és alig láttunk valamit” – mondta Kobajasi. “Alapvetően tetszik a pálya, érdekes a vonalvezetése, a gyors és közepesen gyors kanyarok kedveznek autónknak. Remélem, hogy idén jobb lesz az idő és izgalmas versenyt futhatunk. A Japánban debütált aerodinamikai csomaggal versenyképesek lehetünk, bízom benne, hogy a pontokért csatázhatunk.”

Pereznek minden újdonság lesz Koreában. “Korábban nem jártam Koreában, több sztorit is hallottam a paddockban a tavalyi versenyről” – nyilatkozta a mexikói.

“Szeretek megismerni új helyeket, idén erre többször is volt lehetőségem, mivel ez az első F1-es szezonom. A szimulátorban már megismerkedtem a koreai pályával, sok a kihívást jelentő gyors kanyar, nem egyszerű megtanulni. Minden lehetőséget meg kell ragadnunk, remélhetőleg utol tudjuk érni a Force Indiát a pontversenyben” – fogalmazott a Sauber pilótája.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik