Forma-1

A Pirelli nem akar trükközést a Forma-1-ben

A Forma-1 gumiszállítója a Koreai Nagydíjon szeretne leülni a csapatokkal, hogy meggyőzze őket, ki kell iktatni az időmérős trükközéseket.

Idén már jó néhányszor előfordult, hogy az időmérő utolsó szakaszába bejutó csapatok pilótái a gumispórolás kedvéért pályára sem léptek a Q3-ban. Japánban négy versenyző nem ment mért kört az utolsó menetben, a gumiszállító, a Pirelli szerint ez tarthatatlan.

Az olasz gyártó korábban javasolta már, hogy tegyék kötelezővé a Q3-as részvételt és a gumikiosztás módosítását, esetleg a külön kvalifikációs abroncsok bevezetését is felvetette, de eddig a csapatok nem fogadták nagy örömmel a javaslataikat. A szuzukai Q3-as blama után a Pirelli motorsportfőnöke, Paul Hembery levélben fordult a csapatok szervezetéhez, a FOTA-hoz, a hétvégén Koreában tárgyalnak majd a lehetőségekről.


“Valamit tenni kell. Leülök majd tárgyalni Oliverrel (Weingarten, a FOTA főtitkára) és a sport munkacsoporttal Koreában, aztán Indiában formális megbeszélést is tartunk. Elő kell állnunk valamilyen szabálytervezettel. Vannak ötleteink, meg kell találnunk a közös nevezőt”
– mondta Hembery az Autosportnak.

“Egy szabálymódosítással azonnal meg lehetne oldani a dolgot a költségek növelése nélkül, van erre ajánlatunk” – utalt arra, hogy a Q3-ba bejutó, de ott mért kört nem teljesítő autóknak egyszerűen a Q2-ben használt abroncsokkal kellene rajtolniuk. “Ez lehetne jövőre, és talán 2013-ra kitalálhatnánk valami újdonságot.”

“Alapvetően nincs baj az időmérővel, ez a három menetes rendszer nagyon jó, csak a gumispórolás nonszensz. Nonszensz, mert ha Vettel és az első hat pilóta úgy is képes futamot nyerni, hogy rendesen végigment mindhárom fordulón, akkor mások is megcsinálhatnák. Nonszensz, mert nem kell gumit spórolni, van elég az egész futamra. Bárminek örülnénk, csak legyen megoldás” – hangsúlyozta a gumis szakember.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik